Hirdetés

Izzasztó magyar siker a románok ellen

Alaposan megszorongatta a magyar férfi vízilabda-válogatottat a román csapat a pénteki debreceni Világliga-mérkőzésen: Benedek Tibor tanítványai csupán egyetlen góllal, 9-8-ra győzték le a Vlad Hagiu által felkészített együttest.

2013. február 03., 19:592013. február 03., 19:59

A két válogatott októberben már összemérte erejét a Világliga C csoportjában, Nagyváradon 12-9 arányú magyar siker született. A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor akkor még megbízott szakvezetőként irányított, most azonban már megválasztott szövetségi kapitányként küldte medencébe tanítványait az újabb győzelem reményében – Magyarország korábban az olaszokat és az oroszokat is legyőzte (előbbieket november elején Székesfehérvárott 6-5-re, utóbbiakat pedig múlt szerdán Volgográdban 10-7-re).

A Debrecenben rendezett pénteki találkozón a vendégek találtak be először, ám gyors válasz gyanánt emberelőnyös támadásból alkalmi centerként Decker Ádám egyenlített, az olimpiai bajnok Varga Dániel pedig lefordulás végén volt eredményes (2-1). Viszont még az első szünet előtt 2-2-re alakították az állást a románok, akik korábban – a magyaroktól elszenvedett vereség mellett – idegenben büntetőkkel 14-13-ra verték az oroszokat, Váradon pedig 11-5 arányban alulmaradtak Olaszországgal szemben.

A második nyolc perc egy ideig a jól teljesítő kapusokról szólt, aztán egy vendégbomba Nagy Viktor kapujában landolt (2-3). Kis Gábor, az ötkarikás aranyérmes center húzásával lett 3-3, majd Bátori Bence pattintott lövése ért célba (4-3). Előnynövelés helyett azonban megint egyenlítés következett, sőt a nagyszünetre vissza is vették a vezetést a románok (4-5), akik csapatkapitányuk, Cosmin Radu hiányában is jól teljesítettek. A harmadik negyedben látványos akciógóllal Varga Dániel köszönt be: a csapatkapitány kilőtte a bal felső sarkot (5-5). Centergól volt a felelet (5-6), majd Szivós Márton hatásos bombájával lett 6-6, sőt az előny is megszületett a változatlanul biztos kezű Varga jóvoltából (7-6). A befejező játékrész egy igen távolról is sikeresnek bizonyult román lövéssel indult (7-7), a kapuban Nagyot váltó Decker Attila kapitulálásáért a  áty, Ádám állt bosszút, aki a jobb felső sarokba küldte a labdát (8-7). Emberelőnyből egyenlített a vendégcsapat, a fór kínálta lehetőséggel azonban a magyar gárda is élt Török Béla révén (9-8), beállítva a végeredményt.

„Hibát követ el, aki lebecsüli a románokat, ne feledjük: ezt a csapatot a londoni olimpián egyetlen góllal vertük meg – kezdte értékelését az MTI által idézett Benedek Tibor a mérkőzés után. – A miénk egy új csapat, most indultunk el az úton, folyamatosan tanulunk, lépésről lépésre haladunk előre. Ezeket a meccseket így kell megnyerni, akár jó, akár rossz állapotban vagyunk, s az ilyen mérkőzéseken fogunk felnőni és erősödni tovább.” A Benedek-legénység Vl-mérkőzés keretében legközelebb március 27-én száll medencébe Bariban a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olaszok ellen, míg a románok ugyanekkor – az itáliaiakat szombaton büntetőkkel legyőző – Oroszországot látják vendégül. A csoportban 3 pont jár egy, a rendes játékidőben elért győzelemért; az ötméteresekkel kivívott sikerért 2 pontot adnak, az így alulmaradó együttes pedig egy pontot szerez. A kvartettből csak az első helyezett jut a szuperdöntőnek nevezett szakaszba. 

Világliga, C csoport, 4. forduló: Magyarország–Románia 9-8 (2-2, 2-3, 3-1, 2-2). Góldobók: Varga Dániel 3, Decker Á. 2, Kis G., Bátori, Szivós, Török 1-1, illetve Buşilă 4, Chioveanu 2, Goanţă, Georgescu 1-1. Emberelőnyös helyzetek/gólok: Magyarország 12/3, Románia 6/1. A másik mérkőzésen: Oroszország–Olaszország 12-10 – ötméteresekkel (1-1, 2-2, 3-3, 2-2 – 4-2). A C csoport állása: 1. Magyarország 12 pont, 2. Olaszország 7, 3. Oroszország 3, 4. Románia 2.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 20., hétfő

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává

Gheorghe Hagit hétfőn hivatalosan is beiktatták a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi tisztségébe. A bemutatáson a veterán világklasszis úgy fogalmazott: óriási megtiszteltetés és egyben nagy felelősség számára Romániát képviselni.

Gheorghe Hagit kinevezték a román válogatott szövetségi kapitányává
Hirdetés
2026. április 13., hétfő

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n

A tavalyelőtt bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a nagyváradi csoportban szerepel majd a decemberi Európa-bajnokságon.

Nagyváradon játszik majd a magyar női kézilabda-válogatott az Eb-n
2026. április 13., hétfő

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább

Nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább! – szögezte le hétfőn Diószegi László, a Sepsi OSK futballklub elnöke.

Diószegi László: nehéz nap után vagyunk, de muszáj felkelni, küzdeni tovább
2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
Hirdetés