
Fotó: Rompres
Az olténiai mérkõzésen elszabadultak az indulatok, hiszen a Steaua nyilvánvaló leshelyzetbõl szerezte elsõ találatát. A lelátókon könnygázt vetettek be a csendõrök, míg a találkozó után a szurkolók kõvel dobálták meg a Steaua fõtámogatója, George Becali hat autóból álló „konvoját”. „A craiovaiak nincs miért idegeskedjenek, senki sem lopta meg õket, csak annyi történt, hogy Isten a húsvéti ünnepeken megajándékoztt egy lesgóllal. A siker ellenére a pezsgõt azonban még nem bonthatjuk ki, két mérkõzés még hátravan” – reagált Becali a történtekre.
A CFR trénere, Ioan Andone viszont úgy vélte, a Steaua már bajnoknak érezheti magát. „Fölényben játszottunk, uraltuk a találkozót, de a gólszerzéshez hiányzott a frissesség, a játékosokon már érzõdött a fáradtság. Két pont a hátrányunk, és realistáknak kell lennünk: a Steaua nagyon közel áll a bajnoki címhez” – mondta a tréner. Andone saját bevallása szerint azért még bízik volt csapatában, a Bukaresti Dinamóban, amelyik a hét végén fogadja a Steauát. A Dinamo a Rapid elleni rangadón aratott gyõzelmével hangolt a Steaua elleni újabb derbire, és a bajnoki címvédõ klub vezetõi a siker után fogadkoztak: csak úgy tudják lemosni a szégyent az idén gyengén szereplõ együttesrõl, ha az õsi rivális katonacsapatot is megverik. A CFR a hét végén a Besztercei Gloriát fogadja. A beszterceiek a Iaºi-i Poli ellen a hétvégén megtörték nyeretlenségi sorozatukat. Gyõzött a Temesvári Poli is, míg a már kiesett UTA és Kolozsvári U újabb vereséget szenvedett.
K. Cs.
Liga 1, 32. forduló: Temesvári Poli ªtiinþa–Buzãui Gloria 1-0, Aradi UTA– Urziceni-i Unirea 1-2, Kolozsvári U– Konstancai Farul 1-2, FC Vaslui–Târgu Jiu-i Pandurii 1-0, Galaci Oþelul–Piatra Neamþ-i Ceahlãul 4-1, Craiovai U– Steaua 1-2, Mioveni-i Dacia–Kolozsvári CFR 0-0, Rapid–Dinamo 1-2, Besztercei Gloria–Iaºi-i Poli 2-0.
A liga 1 állása:
1. Steaua 32 22 6 4 45-17 72
2. CFR 32 21 7 4 50-22 70
3. Rapid 32 17 7 8 46-26 58
4. Dinamo 32 15 10 7 50-34 55
5. Urziceni 32 14 13 5 37-24 55
6. Temesvár 32 15 9 8 52-41 54
7. Vaslui 32 11 12 9 40-29 45
8. Galac 32 13 4 15 46-48 43
9. Craiova 32 11 7 14 39-45 40
10. Farul 32 10 10 12 24-32 40
11. Beszterce 32 10 9 13 31-38 39
12. Iaºi 32 10 7 16 34-41 37
13. Pandurii 32 10 7 15 34-40 37
14. Buzãu 32 9 7 16 29-51 34
15. Ceahlãul 32 9 6 17 29-42 33
16. Mioveni 32 7 10 15 26-39 31
17. UTA 32 5 8 19 26-47 23
18. Kolozsvári U 32 4 11 17 32-54 23
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.