
Az alig kilenc nappal korábban rendezett Szuperkupa-meccshez hasonlóan az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokság harmadik fordulójában is a Dinamo került ki győztesen a Bukaresti CSM elleni rangadóból.
2016. szeptember 13., 16:502016. szeptember 13., 16:50
A hétfő este 28–27-re végződött összecsapás végig szoros csatározást hozott, és egyik fél sem tudott három gólnál többel meglépni riválisától. A három pont sorsát az emberelőnyös helyzetek kihasználása döntötte el, mert az elmúlt szezonban Román Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes CSM nem tudta kamatoztatni azokat a perceket, amikor bajnoki címvédő ellenfele egyel kevesebb játékossal kézilabdázott. Emiatt már szezonbeli második meccsét veszíti el, miközben a tabella élén álló Dinamo száz százalékos maradt.
A CSM ProSportnak nyilatkozó csapatkapitánya, Iulian Stamate szerint viszont nincs okuk pánikra, mert a rájátszásban bármikor felérhetnek majd a csúcsra. „Előbb utóbb közbeszól majd a fáradtság is. Meggyőződésem, hogy sok meglepetésre számíthatunk az idényben\" – fűzte hozzá.
A Bölények Ligájának – ahogyan a hazai férfi élvonalat nevezik – harmadik fordulója szerdán Steaua–Szatmárnémeti (14 óra, TVR2), Suceava–Székelyudvarhelyi KC és Focșani–Torda mérkőzésekkel folytatódik. A Vaslui–Temesvár összecsapás csütörtökön lesz.
A hargitai együttes különben szombaton már hazai környezetben fogadja a szatmárnémetieket, a találkozó teljes bevételét, illetve a sportcsarnokban elhelyezendő urnákban összegyűlt pénz az árván maradt Vetésy-testvéreknek ajánlják fel. A gyűjtést a megyei asztalitenisz-egyesület kezdeményezte, hiszen Vetésy Norbert a sportág meghatározó alapja.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.
„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.
A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.
Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.
szóljon hozzá!