
A temesvári polgármesteri hivatal archívumában kutakodott kedden az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA), az ügyészek gyanúja szerint ugyanis visszaélések történtek a Temesvári Poli futballklubjának önkormányzati támogatása során.
2014. október 21., 15:492014. október 21., 15:49
A Mediafax hírügynökségnek nyilatkozó Nicolae Robu polgármester szerint 2008–2011-es keltezésű iratok felől érdeklődtek – erről elmondása szerint többet nem tud, mivel abban az időszakban nem ő volt a Béga-parti megyeszékhely elöljárója.
2008-ban, amikor a helyi tanács évi 2,5 millió euró támogatást szavazott meg a Polinak, még Gheorghe Ciuhandu vezette a várost, a labdarúgóklubot pedig – a RAFO-botrány miatt azóta elítélt – Marian Iancu üzletember irányította.
Schiffbeck Tamás, a DNA temesvári főügyésze csak annyit árult el, hogy a helyi labdarúgóklubnak odaítélt közpénzek sorsát vizsgálják, ugyanis egy 2007-es kormányhatározat alapján az önkormányzati pénzeket kizárólag a labdarúgócsapat költségeire lett volna szabad fordítani. Egy évvel később azonban a számvevőszék megállapította, hogy 150 ezer eurót törvénytelenül költöttek el.
A futballklub és a polgármesteri hivatal közötti finanszírozási szerződés alapján, ha az önkormányzat belső ellenőrzése is hasonló megállapításra jutott volna, akkor az egyesületnek vissza kellett volna fizetnie az előírtaktól eltérően elköltött összeget.
De nem csak Temesváron, hanem Kolozsváron is futballügyeket vizsgálnak a korrupcióellenes ügyészek, akik ismét elővették a köztudatban már csak „aktatáskabotrányként” ismert ügyet: kedden közölték Toni Doboșsal, hogy kenőpénz elfogadása miatt eljárást indítottak ellene.
A Kolozsvári Universitatea futballklubjának volt elnöke már korábban a DNA célkeresztjébe került, de mivel 2008 augusztusában súlyos autóbalesetet szenvedett, a megvesztegetési ügy gyanúsítottjaként csak most kellett felkeresnie a DNA-t. Abban az évben ugyanis George Becali, a Steaua tulajdonosa 1,7 millió euró jutalmat ajánlott az U játékosainak, amennyiben azok a bajnokság utolsó fordulójában megakadályozzák, hogy a Kolozsvári CFR nyerjen ellenük, és azzal elhódítsa a bajnoki címet a bukarestiek elől.
Az „egyetemistáknak” ez végül nem jött össze, de Becali egyik emberétől Kolozsváron lefoglalták a pénzt tartalmazó aktatáskát – amelyről azt állították, hogy földvásárlásra szánták. Becalit, mint ismert, végül tavaly megvesztegetés és okirat-hamisítás miatt három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ugyanebben az ügyben Victor Pițurcă volt szövetségi kapitány bűnpártolásért kapott egy év felfüggesztettet.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!