Hirdetés

Iron Lady már öt aranynál tart Windsorban

Hosszú Katinka megszerezte ötödik aranyérmét is az úszók rövidpályás világbajnokságán a kanadai Windsorban.

MTI

2016. december 10., 10:332016. december 10., 10:33

2016. december 10., 10:442016. december 10., 10:44

A péntek esti programban egyedüli magyarként a háromszoros olimpiai bajnok volt érdekelt, elsőként 100 méter vegyesen címvédőként és világcsúcstartóként lépett rajtkőre. A csütörtöki elődöntőben egy másodperccel volt jobb riválisainál, s ahogyan az elmúlt napokban tette, favoritként ezúttal sem hagyott esélyt ellenfeleinek a fináléban. Ugyan pillangón még együtt volt a mezőny, ám háton Hosszú ellépett, és könnyedén őrizte meg előnyét a célba érésig, 57.24 másodperces idővel nyert.

Pihenésre nem sok ideje nem maradt, hiszen bő húsz perccel később rendezték a 400 méter gyors fináléját, melyre a negyedik idővel kvalifikálta magát. Hosszú szinte végig a harmadik helyen haladt, az utolsó hosszon azonban japán riválisa megelőzte, így 3:59.89 perces idejével éppen csak lemaradt a dobogóról. Zárásképpen az 50 méter hát elődöntőjében ugrott medencébe, a hetedik legjobb idő birtokosaként 26.37 másodperccel a második futam negyedik helyén zárt, amivel hatodikként került a szombati fináléba.

„A tegnapi nap azért volt nehéz, mert még félúton sem voltunk, de ma már sokkal jobb volt. Nagyon örülök az aranyéremnek\" – nyilatkozta Hosszú az M4 Sport helyszíni riporterének. Hozzátette, szeretett volna érmet szerezni 400 méter gyorson, s ez csak a végén „csúszott el\". „Ha ennyit úszik az ember, akkor benne van a hiba is, ugyanakkor ebből is lehet tanulni. Egyre jobban érzem magam, már csak két nap van hátra, és rendkívül felszabadító érzés, hogy van már hat érmem\" – tette hozzá.

Hosszú most beállított egy újabb rekordot, öt egyéni aranyat korábban mindössze ketten szereztek a rövidpályás világbajnokságok történetében, a férfiaknál az amerikai Ryan Lochte 2010-ben, a nőknél pedig az ausztrál Brooke Hanson 2004-ben hajtotta végre ezt a bravúrt. Hosszú kedden 400 méter vegyesen győzött, valamint 200 méter gyorson lett második, szerdán 100 méter háton és 200 méter pillangón nem talált legyőzőre, majd csütörtökön 200 méter háton diadalmaskodott.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 11., kedd

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában

Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.

Sima váradi vereség a vízilabda Bajnokok Ligájában
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért

Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.

Belényesi Dávidék a szívüket is kiteszik a medencében a váradi vízilabdacsapat előmeneteléért
2025. november 10., hétfő

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál

Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.

Derült égből edzőváltás a Csíkszeredai Sportklubnál
2025. november 09., vasárnap

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool

Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Szoboszlai és Kerkez is mindent megtett, mégis csúnyán kikapott a Liverpool
Hirdetés
2025. november 09., vasárnap

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.

Forma-1-es Brazil Nagydíj: győzött és növelte előnyét Lando Norris
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől
2025. november 08., szombat

Végső búcsú Nagyváradon Jenei Imrétől

2025. november 07., péntek

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros

A Ferencváros 3-1-es győzelmet aratott bolgár vendége, a Ludogorec felett a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának csütörtök este játszott negyedik fordulós mérkőzésén.

Európa-liga: újabb három ponttal gazdagodott a Ferencváros
Hirdetés
2025. november 06., csütörtök

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban

„Jól áll, előrehaladott szakaszban van” Románia legnagyobb sportcsarnokának építése Brassóban a polgármester szerint.

Épülget az erdélyi Colosseum: késve lesz meg Románia legnagyobb sportcsarnoka Brassóban
2025. november 06., csütörtök

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”

A FIFA elnöke, Gianni Infantino csütörtökön a Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) címzett levélben fejezte ki részvétét a nemzetközi szövetség nevében a szerdán 88 éves korában elhunyt Jenei Imre halála miatt.

Gianni Infantino FIFA-elnök is búcsúzik Jenei Imrétől: „öröksége és pályafutása mindenki emlékezetében élni fog”
2025. november 06., csütörtök

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét

Pénteken a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban vehetnek végső búcsút a szerdán elhunyt legendás edzőtől, Jenei Imrétől tisztelői.

Nagyváradon, a Bodola Gyula Stadionban ravatalozzák fel Jenei Imrét
Hirdetés
Hirdetés