
„A Steaua megpróbálta bojkottálni a válogatott edzőtáborát. A Román Labdarúgó-szövetségnek (FRF) és a végrehajtó bizottságnak meg kell vizsgálnia a történteket, és kemény döntést kell hoznia a Steaua ellen" – nyilatkozta Anghel Iordănescu, Románia labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya, miután hétfőn a bukaresti bajnokcsapat futballistái nélkül utazott el a törökországi felkészülésre.
2016. január 25., 16:422016. január 25., 16:42
A szakember emlékeztetett rá: a fővárosi „piros-kékek” közleményben is megerősítették, hogy a keretükből meghívott hat futballistát – az előzetes fenyegetéseikkel ellentétben – elengedik az összetartásra, ám hétvégére megváltozott a helyzet.
„Pénteken volt egy találkozó a szövetség és a Steaua között, részt vettem én és Argăseală (szerk. megj.: Valeriu Argăseală, a Steaua elnöke). Öt óra után a Steaua két lehetőséget adott, amelyeket mi elutasítottunk, de helyette négy olyan ajánlatot kínáltunk, amelyek mindnyájunknak nagyon előnyösek lettek volna\" – ecsetelte Iordănescu.
Azt nem árulta el, hogy milyen opciókról esett szó a megbeszéléskor, de az tény, hogy a Steaua nem fogadta el, és visszatartotta játékosait a válogatottól. „Ez sportszerűtlenség. Tisztelnünk kellene a válogatottat és meg kellene értenünk, hogy már nem szerepelünk európai klubsorozatban. A játékosok szerettek volna jönni, ám visszatartották őket. Ez nem fair annak a Steauának a részéről, amely az Astrával és a Dinamóval van versenyben a Liga 1-ben. Utóbbiak elengedték játékosaikat\" – állapította meg Iordănescu, aki utólag még két fiatal labdarúgót – Gabi Enachét (Astra) és Dragoș Nedelcut (Viitorul) – hívott meg a steauások (Florin Niță, Paul Papp, Alex Chipciu, Adi Popa, Mihai Pintilii és Alin Toșca) helyére a február 6-ig tartó összetartásra.
Visszatáncol a Pandurii is?
A címvédő Steaua, mint ismert, az alapszakasz 23. fordulója után az összetett negyedik helyén telel, hat pont a lemaradása a listavezető Giurgiui Astra mögött, de előtte áll a Viitorul és a Dinamo is, míg az ötödik helyezett Târgu Jiu-i Pandurii az övével megegyező számú pontot gyűjtött eddig. A Gorj megyeiek klubelnöke, Narcis Răducan ezért szintén sportszerűtlennek tartja a rivális viselkedését, hiszen egy nagyon kiegyensúlyozott rájátszás következik számukra.
„Nekünk megtiszteltetés, hogy vannak játékosaink, akiket meghívtak a válogatottba. Úgy gondoljuk, hogy Románia Európa-bajnoki szereplése országos prioritást élvez. Minden csapatnak be kellene tartania a végrehajtó bizottság döntését, és el kell engednie a futballistáit a válogatottba még akkor is, ha a klubcsapat egysége sérülhet emiatt. Ha egy klub nem tartja be a hatályban lévő szabályzatot, akkor ahhoz mért reakciót várunk az FRF-től. Amennyiben ez nem történik meg, úgy fenntartjuk a jogot, hogy mi is visszahívjuk játékosainkat\" – szögezte le a klub hivatalos honlapján a Spanyolországban készülő Pandurii vezetője.
A csapat Cristian Săpunarut, Mihai Răduțot, Ioan Horát és Adrian Ropotant engedte el a cadizi edzőtáborból – ahol még két felkészülési mérkőzés szerepel a programjukban a Prágai Sparta és a Moszkvai Dinamo ellen –, hogy csatlakozzanak a válogatotthoz Antalyában.
Háborognak a riválisok
Răducanhoz hasonlóan az ügyben megkérdezett futballedzők is tiszteletlenségnek tartják a steauások hozzáállását. A Cipruson készülő Dinamót irányító Mircea Rednic szerint utólag a játékosok csatlakoznak majd a kerethez, de ha mégsem, az „kényes” helyzetet teremt. Elárulta, arra kérte Iordănescut, hogy egy napra, az Aris Limasszol elleni barátságos meccsükre engedje vissza a futballistáit, de a kapitány ezt elutasította, hogy a Steaua ne háborogjon.
„Egy napról lett volna szó. Én már nem értek semmit. Minket visszautasítottak, mások meg megtehetik, hogy egyáltalán nem engedik el a focistáikat?! Ez nem normális. A balekok részt vesznek a válogatott programjában, az ügyeskedők meg egyenesen az Európa-bajnokságra mennek\" – fogalmazott a Mediafax hírügynökségnek.
Büntethető a Steaua?
A nyári franciaországi Európa-bajnokságra készülő román válogatott mostani összetartására kizárólag a Liga 1-ben szereplő labdarúgókat hívott meg a kapitány. Bevallása szerint szerette volna, hogy a tapasztalt játékosok példaként szolgálhassanak azoknak a fiataloknak, akik még csak most ismerkednek a nemzeti csapatban való szerepléssel. Ez a felkészülés nem szerepel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség hivatalos naptárában, hanem az FRF végrehajtó bizottsága – amelynek történetesen a Steaua elnöke is tagja – hagyta jóvá, hogy segítse a munkát.
Mint azt a Ziare.com portálnak a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) ügyvédje, Cătălin Ciubotă elmagyarázta, fegyelmi szabályzatuk – a Steauát edző Laurențiu Reghecampffal ellentétben – nem tesz különbséget az edzőtáborok minősítése között, így az arra meghívott, de távolmaradó játékosok akár 4-8 fordulóról való eltiltással is büntethetők.
A bukarestiek vezetőedzője ugyanakkor nem tart esetleges szankcióktól, különösen nem pontlevonástól, mert meglátása szerint a ligaválogatott nem a hivatalos válogatott. Mint azt hétfő délután sajtótájékoztatón magyarázta, sok a sérültje és számára nem elfogadható, hogy csak tizennégy futballista álljon rendelkezésére a tervezett barátságos meccsekre, különösen hogy a meghívott labdarúgók közül vannak olyanok, akik biztosan nem szerepelnek majd az Európa-bajnoki keretben. „Mi nem értünk egyet ezzel az edzőtáborral, mert nekünk is vannak edzéseink. Segíteni akartunk, de nem jutottunk közös nevezőre. Most azonban felesleges egymás sértegetnünk, mert az Eb-n biztos lesznek steauások” – summázta Reghecampf.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!