Hirdetés

Iordache és Drăgulescu éremmel kárpótolt

Egyéni összetettben szerzett bronzéremmel kárpótolta a romániai szurkolókat Larisa Iordache a csapatban elszenvedett kudarc miatt: a tornász a Glasgow-ban vasárnap este befejeződő világbajnokságon a sporttörténelmet író amerikaiakkal ugyan nem tudta felvenni a versenyt, de a kínai riválist maga mögé utasítva elcsípte az olimpiai kvalifikációt jelentő dobogós helyet. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2015. november 01., 17:322015. november 01., 17:32

A vb-k történetében eddig egyedülálló módon sorozatban hármadik aranyérmét ünneplő Simone Bilesre csupán olimpiai bajnok honfitársa volt veszélyes, de a trónfosztás nem sikerült: Gabriel Douglas a második lett. Iordache mögött a kínai Sang Csun-szong a negyedik, a svájci klasszis Giulia Steingruber az ötödik, a japán Murakami Mai pedig a hatodik lett. Laura Jurca most először szerepelt vb-döntőn egyéni összetettben, ám így sikerült megszereznie a 8. helyet, miközben az egyedüli magyarországi finalista, Makra Noémi a 21. lett.

Másnap a férfiak mezőnyében a japán tornászkirály, Ucsimura Kohei írt történelmet, amikor egymás után hatodszor nyerte meg az egyéni összetettet. Mögötte második a kubai Manrique Larduet lett, míg a kínai Teng Su-ti bronzéremmel vigasztalódott. Romániát a fináléban Cristian Bățagă képviselte, aki a 21. helyen végzett.

A szombati szerenkénti döntőkben Romániának nem volt kiért izgulnia, hiszen a hölgyek közül senkinek sem sikerült fináléba jutnia, vasárnap viszont ismét ünnepelhettek, amikor Marian Drăgulescu ugrásban ezüstérmes lett. A 34 éves tornász korábban már visszavonult az aktív versenyzéstől, de idén ismét visszatért, és célja, hogy jövőre olimpiai bajnok legyen. Erre immár esélyesnek számít, hiszen amellett, hogy most elnyerte az ötkarikás részvételi jogot, csak 50 századdal maradt alul az aranyérmes dél-koreai Ri Se Gwanggal szemben.

Magyarország kvóta nélkül maradt, hiszen Hídvégi Vid az ötödik lett lólengésben, Berki Krisztián sorsa pedig már akkor megpecsételődött, amikor a selejtezők során lemaradt a döntőről.

A világbajnokság érdekessége, hogy a női felemáskorlát döntőjében négy győztest hirdettek: a kínai Fan Jilin, az amerikai Madison Kocian, valamint az orosz Viktorija Komova és Darija Szpiridonova egyaránt 15,366 pontot kapott. Hasonlóra eddig egyszer, az 1922-es vb-n volt példa, amikor öten vehettek át ezüstérmet a lólengés fináléja után.

A lólengés döntőjében most az örmény Harutyum Merdinjan és a japán Kaja Kazuma osztozott a bronzérmen, míg az aranyat Max Witlock szerezte meg, aki így az első brit világbajnok lett ebben a számban. Gyűrűn a görög Elefteriosz Petruniasz, talajon pedig a japán Siraj Kenzo nyert, míg női ugrásban az orosz Marija Paseka diadalmaskodott. A vasárnapi szerenkénti döntők végeredményei később válnak teljessé.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés