2008. július 28., 00:002008. július 28., 00:00
A grazi szurkolók nagy számban, mintegy ezren érkeztek Budapestre, és már a mérkőzés előtt összecsaptak a hazai drukkerekkel. A balhé a stadionban is folytatódott: a Honvéd vezető gólja után a vendégszurkolók petárdákat dobáltak a pályára, majd megtámadták a közéjük vezényelt rendőröket és biztonságiakat. A rendfenntartók emiatt a szünetben kiürítették az osztrákok szektorait. Az összecsapások során többen megsérültek, a rendőrség három osztrák drukkert előállított, akiket később szabadon engedtek. Eközben a grazi szurkolókat kísérő osztrák biztonságiak súlyos vádakat fogalmaztak meg a magyar rendfenntartókkal szemben. Robert Rieger a helyi biztonságiaknál kést is látott, valamint zokniba töltött biliárdgolyókat, amelyekkel a szurkolókat ütötték. A magyar rendőrség tagadta a vádakat.
Az FC Vaslui jóval nyugodtabb körülmények között 2-0-ra verte a vendég Neftcsi Bakut, így 3-2-es összesítéssel továbbjutott. „Csodálatos, hogy fennállásunk hatodik évében az UEFA-kupában szerepelhetünk. De ezt hamar el kell hogy felejtsük, ugyanis szerdán már a bajnokságban, a Steaua ellen kell bizonyítanunk” – nyilatkozta Viorel Hizo, a vasluiak trénere, akiknek UEFA-kupa-selejtezőbeli ellenfelét augusztus 1-jén sorsolják – az FC Vaslui kiemelt lesz.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.