Hirdetés

Inog a kispad

2006. február 22., 00:002006. február 22., 00:00

Alighanem világcsúcsot állított fel Vízer Máriusz László, az FC Sopron tulajdonosa, aki négy edzőt is „elfogyasztott” az elmúlt két hét során. Selymes Tibornak, Nagy Tamásnak és László Csabának ráadásul nem a gyenge eredmények miatt kellett távoznia a cselgáncs után a futballban is nagy terveket szövögető erdélyi üzletember együttesétől, hiszen – holt szezon lévén – tétmeccsen egyikük sem ült a soproni kispadon. Illetve Selymes az őszi idényben igen, de ha Vízer elégedetlen volt a munkájával, akkor miért vele húzott le egy egész hónapot a téli felkészülésből a csapat?
Kívülről szemlélve, Vízer kapkodása járatlanságot tükröz a futballbiznisz területén, bár Nagyváradon és Nagyszalontán már eltöltött öt évet ebben a közegben. Stratégiája érthető, hiszen a jóval sikeresebb román futball utánpótlására támaszkodva próbál kitörni az NB I középmezőnyének szürkeségéből, egy gazdaságilag jóval egészségesebb közegben, de taktikai hibái nyilvánvalóak. Mindenáron nyelvismerettel rendelkező trénert akart hat román légióst foglalkoztató csapata élére, de nem vette figyelembe a klub múltját. Másképp aligha hívta volna Sopronba azt a László Csabát, akit egy egész város gyűlöl a legutóbbi Magyar Kupa-döntő óta. Most már román nyelvtudás helyett az olasz is megteszi, Dario Bonettit is biztosan megértik a váradi és szalontai focisták.
Vízer akciói azonban csak a jéghegy csúcsát képezik. Az NB I-ben és a román élvonalban a 2005–2006-os idényben már egyaránt 13 edzőváltás akadt, s 26 távozó tréner közül egyedül Oleg Protaszov távozott önként a Steauától. A többieket a nagyravágyó, türelmetlen, azonnali sikereket követelő tulajdonosok menesztették. Soha nem volt olyan ingatag a kispad a labdarúgás történetében, mint manapság, főként a futball üzleti oldalával még csak most ismerkedő országokban. Még a Pro-licenc korszakában is sok az eszkimó, és kevés a fóka, azaz mindig találni állás nélküli, azonnal beugró trénert. A kirúgott szakemberek pedig csak abban reménykednek, hogy hamarosan egy kolléga is repül valahonnan, s annak a klubtulajdonosnak éppen ők jutnak majd eszébe.
Akkor pedig kezdődik elölről a „pénz beszél, kutya ugat” mottójú történet...
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
Hirdetés
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
Hirdetés
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
2026. június 10., szerda

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok

A társházigazda Mexikó és a Dél-afrikai Köztársaság csütörtöki mérkőzésével veszi kezdetét a XXIII. labdarúgó-világbajnokság, amelyen az Európa-bajnok Spanyolország és a legutóbb ezüstérmes Franciaország számít a legnagyobb favoritnak.

A rekordok világbajnokságán a spanyolok és a franciák a favoritok
Hirdetés
Hirdetés