Hirdetés

Hypo–Győr csata az elődöntőben

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Csoportelsőként lett elődöntős a Győri ETO KC női kézilabdacsapata a Bajnokok Ligájában, miután a középdöntő utolsó fordulójában 30-28-ra legyőzte a vendég Râmnicu Vâlcea-i Oltchimot. Konkoly Csaba tanítványai – akik 9 pontot gyűjtve nyerték meg a csoportot – az osztrák Hypo Niederösterreich együttesével találkoznak az elődöntőben, míg a 6 ponttal záró román bajnokcsapat a másik kvartettet megnyerő Viborggal méri össze erejét, amely szombaton 33-31-re verte a Németh András által irányított osztrák csapatot.

Páva Adorján

2009. március 23., 11:082009. március 23., 11:08

A dánok tíz ponttal zártak, csakúgy, mint a Hypo, ám jobb gólarányuk nekik kedvezett. A BL-elődöntő első mérkőzéseit április 8. és 12., a visszavágókat pedig 15. és 19. között kell megrendezni. A csoportelsők kezdenek idegenben.

A sorozatban harmadszor BL-elődöntős győriek csak egy hazai vereség esetén veszíthették volna el vezető helyüket a II. csoportban. Az elején felváltva estek a találatok, ám a 18. percben már 11-7-re vezetett a Győr. A második félidőt kétgólos előnnyel várta az ETO (15-13). Fordulás után két hazai gólt négy Oltchim-találat követett (17-17), és ezután megint fej fej mellett haladt a két csapat.

Hét perccel a vége előtt meglépett három gólra a Győr (28-25), de Puşcaşu emberhátrányban kétszer is eredményes volt. Többre azonban nem telt a vendégek részéről, így végül kétgólos hazai siker született. „Voltak hibák ezúttal is, de a végén közönségünk belehajszolt minket a kétgólos sikerbe. Ehhez nagyban hozzájárult, hogy támadásban Tomori Zsuzsa ragyogó dolgokat csinált, Herr Orsi pedig a legfontosabb pillanatokban mutatott be bravúrokat” – értékelt Konkoly Csaba. Radu Voina, az Oltchim trénere jelezte, nem kell elkeseredniük, hiszen az elvárás az elődöntőbe jutás volt, ám jobb lett volna, ha idegenben kezdenek a négy között:

„Számomra mindegy volt, hogy a Hypo vagy a Viborg lesz a következő ellenfél, nem baj, hogy a dánokkal kerültünk össze. Csak azért kár, hogy nem otthon játsszuk a visszavágót”.

Az EHF-kupában érdekelt Brassói Rulmentul 29-22-es sikert aratott a vendég Byasen ellen, így szintén bejutott a sorozat elődöntőjébe, hiszen korábban idegenben négy góllal nyert. „Tudtuk, hogy a végére rendre elfáradnak, ezt pedig maximálisan kihasználtuk. Igaz, hogy a játékosok megkapták fizetéseik egy részét, de nem ez döntött: ilyen szinten már nem lehet csak a pénzre gondolni” – fogalmazott Herbert Müller, a brassóiak trénere, akik több mint fél év után kaptak ismét fizetést. A KEK-ben búcsúzott a Galaci Oţelul: az idegenbeli vereség után otthon 28-22-re alulmaradt a Larvikkal szemben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés