
2009. február 03., 09:562009. február 03., 09:56
Huszti 2006 nyarán került a hannoveri együtteshez. Azt megelőzően egy idényt a francia Metznél töltött, amely 300 ezer euróért adta el a németeknek az először a Ferencváros felnőtt csapatában bemutatkozó játékost. A miskolci születésű Huszti két és fél év alatt 81-szer szerepelt a Bundesligában érdekelt Hannoverben, és 17 gólt lőtt. A magyar válogatottban 2004-ben mutatkozott be. Azóta 38-szor viselte a címeres mezt, 6 válogatott gólt jegyez.
Martin Kind, a Hannover elnöke sajnálta, hogy Huszti elhagyja őket. „Huszti az elmúlt években fontos tagja volt a csapatnak, biztosan hiányozni fog, de nem akartunk az útjába állni a karrierjét illetően” – fogalmazott a német sportvezető. A német Bild című lap szerint a Zenit 3 millió euróval „hálálta meg” a német klub jóhiszeműségét, ami azt jelenti, hogy a 2006-ban az év legjobb magyar futballistájává választott Huszti az elmúlt két évtized legdrágább magyar labdarúgójává lépett elő.
A középpályás válogatottbeli társát, Halmosi Pétert előzte meg, akiért tavaly nyáron 2,5 millió eurót fizetett az angol Hull City. Minden idők legdrágább magyar játékosa Détári Lajos maradt, akiért 1988-ban 18 millió német márkát, azaz – a később meghatározott márka/euró árfolyam szerint – mintegy 8 millói eurót fizetett a görög Olimpiakosz Pireusz az Eintracht Frankfurtnak. Détári akkor rövid ideig a világ legdrágább játékosának számított.
Huszti a Bild információi szerint évi 1,5 millió eurót keres majd Oroszországban, kétszer annyit, mint amennyit egy esetleges szerződéshosszabbítás esetén Hannoverben kapott volna. A szerződése idén nyáron járt volna le Németországban. A magyar válogatott futballista aláírásáért több európai élklub is versenyzett, köztük a Hamburger SV, illetve Celtic Glasgow. Huszti a hírek szerint a skótok első számú célpontja volt, ám végül a Dick Advocaat által felkészített Zenit lett a befutó, amely ötödikként zárta az orosz bajnokság tavaly ősszel lezárult idényét.
A szentpéterváriak az UEFA-kupában a Vfb Stuttgarttal küzdenek majd meg a legjobb 32 együttes között. „Nagyon örülök, hogy sikerült megszereznünk Husztit, szerintem hamarosan igazi sztár lehet belőle – dicsérte új szerzeményét a holland szakember, aki 1998 és 2002 között éppen a Celtic ősi riválisa, a Glasgow Rangers edzője volt. – Meglepődve hallottam, hogy a Celticnél az ő leigazolása volt a legfontosabb feladat. Ha ez rossz hír a Celticnek, annak én csak örülni tudok”.
Az orosz bajnokság lehet a következő kihívás Culio számára is: a Kolozsvári CFR kulcsembere nagy valószínűséggel az orosz bajnok Rubin Kazanyhoz szerződik, amely 50 éves fennállása óta először nyerte meg hazája pontvadászatát. „A klubok megegyeztek a vételárban, akárcsak Culio az orosz csapat képviselőivel, de a szerződések még nincsenek aláírva, csak a hét végén derül ki, nyélbe ütjük-e az üzletet” – nyilatkozta a cfrmania.ro honlapnak Iuliu Mureşan, az erdélyi bajnokcsapat elnöke.
A sportvezető nem akarta elárulni a vételárat, csak annyit mondott, kevesebb, mint a bukaresti sportsajtóban emlegetett 4 millió euró, ugyanis a gazdasági válság a futballklubokat is megviselte. A 25 éves Culio Trică után a CFR második kulcsjátékosa lehet, aki ezen a télen elhagyja a Liga 1 ötödik helyén álló bajnokcsapatot. A Gépész utcaiak római Bajnokok Ligája-bemutatkozóján két gólt lövő argentin középpályás 2007 nyarán 775 ezer euró ellenében került a CFR-hez a chilei La Serena együttesétől.
Culio helyettesítője Bogdan Mara lehet, aki tegnap megegyezett a kolozsvári bajnokcsapattal. A dévai születésű 31 éves játékos a román bajnokság második helyén álló Urziceni-i Unireától szabadon igazolható játékosként érkezik a Gépész utcai együtteshez. Mara azért bontott közös megegyezéssel szerződést a Ialomiţa megyeiekkel – akiknél 61 mérkőzésen 13-szor volt eredményes –, mert a klub nem garantálta, hogy továbbra is fizetni tudja a játékost.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.