Hirdetés

HSC: a legfőbb küldetés teljesítve

Szívvel-lélekkel, teljes odaadással és elszántsággal játszott szombaton a HSC Csíkszereda a Dunaújvárosi Acélbikákkal a Vákár Lajos-műjégpályán, amelynek lelátói zsúfolásig teltek, a közönség is kitett magáért, hiszen rég nem tapasztalt lelkesedéssel hangzott fel a „Huj, huj, hajrá!” – ebben látja a MOL Liga megnyerésének egyik titkát a csapat edzője, a MOL Liga elnöke és a Sportclub menedzsere is.

Forró Gyöngyvér

2011. január 25., 09:522011. január 25., 09:52

„Sok minden történt szombaton, ami nagyszerű volt” – mondta tegnap lapunknak Charles Franzén, a HSC Csíkszereda svédországi edzője a MOL Liga idei döntője utolsó, ötödik meccsére utalva, amelyet a székelyföldiek 3-1-re megnyertek a vendég Dunaújvárosi Dab.Docler ellenében, és ennek köszönhetően öszszesítésben 4-1-re felülmúlták az Acélbikákat. Franzén szerint hibátlan mérkőzés volt, a játékosok minden energiájukat oda összpontosították, ahová kellett, és már a játék kezdete előtt elhatározták: nem lesz több mérkőzés, megnyerik a kupát. „Voltak sérült játékosaink is, de abban a pillanatban elfelejtették a fájdalmat, szívvel-lélekkel játszottak” – számolt be az edző. Franzén számára az egész este tele volt érzelmekkel és meglepetésekkel, hiszen elmondása szerint megható volt látni a hatalmas szurkolótábort, hallgatni a közönség énekét, ráadásul a barátnője is eljött Svédországból a döntőre.

Teljesült a HSC legfontosabb célkitűzése

Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere, egyben a MOL Liga elnöke emlékezetesnek és örömtelinek nevezte a szombati mérkőzést, amelynek megnyerése a szezon legfontosabb célkitűzése volt. A Krónikának hangsúlyozta, javarészt ezért a győzelemért dolgoztak egész évben: ezért szervezték újra a jégkorongot, a felnőttcsapatot, ezért igazoltak új játékosokat, vezettek be új menedzsmentet, és ezért kezdték el már 2010 májusában az alapozást. „Amikor a szezon elején soroltuk a célkitűzéseket, a 4 frontot figyelembe véve a MOL Ligának 50 százaléknyi súlya volt. A legfontosabb magyarázat, hogy a MOL Ligában nem egy, hanem 5-6 komoly ellenfél van” – ecsetelte a ligaelnök. Ráduly szerint a HSC Csíkszeredának volt a legjobb kapusa a MOL Ligában, emellett jó volt a védekezés is, hiszen az ellenfél az utolsó három mérkőzésen csak négy gólig jutott összesen. „A csapat legnagyobb erőssége az volt, hogy amikor a légiósoknak nem ment olyan jól, a hazai játékosok léptek a helyükre, és fordítva is így történt” – fejtette ki az elnök.

A szurkolók kritikusabb rétege a siker ellenére is nehezményezi az idegenlégiósok jelenlétét a csapatban. Azonban Ráduly szerint a HSC Csíkszereda ebben a felállásban volt csapat. „Nagyon jó képességű, városunkban ritkán megforduló légiósok és hazai játékosok vették ki részüket ebből a csapatmunkából. Egy jó edzői gárda volt mellettük. Nemcsak szakemberként, de csupa szív, szinte székely emberként tekinthetünk a svéd edzőkre, nagyszerű orvos, menedzser állt mellettük, úgyhogy a lényeg az, hogy megvan a győzelem – szögezte le a ligaelnök. – A győzelmet nagyrészt örömmel fogadják Csíkszeredában, maximum azoknak savanyú a szőlő, akik a szezon előtti változásokat elutasították és más végkifejletet szerettek volna” – magyarázta Ráduly.

Arra a kérdésre, hogy elképzelhetőnek tartják-e a színvonalemelést, Ráduly elmondta, ha a HSC-nek lehetősége lenne játszani mondjuk az osztrák bajnokságban, ahol az Alba Volán első számú csapata szerepel, könnyedén hozzászokna ahhoz a ritmushoz, hiszen fiatal, tehetséges, jól korcsolyázó játékosaik vannak. „Sajnos a földrajz nem áll mellettünk, és olyan távolságra vagyunk mi az EBEL-ben szereplő csapatoktól, hogy ésszerűen nem lehet elképzelni azt, hogy a közeljövőben odaérjünk” – szögezte le. Az elnök hozzátette, terveznek egy olyan mérkőzést, amely során a csíkszeredai csapat és az EBEL-ben szereplő Alba Volán öszszemérheti tudását.

Csak más országok bajnokaival bővülhet a liga

A MOL Liga bővítésére, más országok csapatainak esetleges bevonására kitérve Ráduly kijelentette, ez egy felelősségteljes, hosszú mérlegelést feltételező nyitás lehet. „Személy szerint nem örülnék annak, ha a MOL Liga egy hatodrangú szlovák csapat bevételével lehorgonyozna egy ilyen alacsony szinten a szlovák bajnoksághoz viszonyítva” – mondta. Ennek ellenére az elnök nem zárkózik el a bővítéstől, azonban fontosabbnak tartja fejleszteni azt, ami már létezik, mégpedig mondjuk más országok bajnokcsapataival.
A sikeres idény a névadó szponzort is megörvendeztette. „Köszönettel tartozunk nekik, hogy mellettünk vannak immár három éve, és bízunk abban, hogy az együttműködés folytatódik, annál is inkább, hogy a MOL Liga ma már nemcsak egy szakmai kihívás, hanem egy komoly brand is a sportrajongók körében” – fejtette ki Ráduly Róbert. A szombati mérkőzés után az illetékeseknek még nem sikerült teljes mértékben kiértékelni a MOL Liga most lezárult idényét, azonban hangsúlyozták, szeretnék, ha már februárban döntés születne a jövővel kapcsolatban. „Próbálunk egyeztetni a névadó szponzorral és a részt vevő csapatokkal is, hiszen a liga komolyságát a kiszámíthatóság és a színvonal adja” – összegezte Ráduly Róbert.

Horváth László, a Sportclub elnöke szerint Csíkszereda különleges esztendőt zárt, amelyhez mindenki hozzájárult. „A minőség apró kis munkák összessége, így a közönség mellett mindenki hozzájárult ehhez: a pálya adminisztrátorától a takarítószemélyzetig és a vezetőségig mindenki tett azért, hogy ez a győzelem megszülessen” – jelentette ki a menedzser.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés