Hirdetés

Hozó Levente visszavonul

Véget ért a Csíkszeredai Sportclub egyik legsikeresebb jégkorongozójának aktív pályafutása: Hozó Levente (képünkön) bejelentette, visszavonul, de utánpótlásedzőként klubja mellett marad.

Páva Adorján

2010. április 28., 11:172010. április 28., 11:17

„A szezon elejétől fogva gondolkodom a dolgon. Megbeszéltem a barátnőmmel, és úgy döntöttem, tizennyolc év elég volt számomra. A csúcson hagyom abba” – mondta lapunknak az augusztusban 35. születésnapját ünneplő csíki hokis. Hozó Levente hozzátette, döntésében nem befolyásolta, hogy nemrég a román válogatott tagjaként – ahová tíz év szünet után tért vissza – nem sikerült kiharcolnia a Divízió I-be jutást, illetve az sem sorolható az okok közé, hogy a Sportclub átszervezés előtt áll, új klubvezetőre és szakvezetésre vár.

Hozó Levente hosszas gondolkodás után döntött a visszavonulás mellett. E hónap elején, hetedik bajnoki aranyérme után a Krónikának adott interjújában még azt nyilatkozta, szerinte lesz nyolcadik bajnoki cím is, ám az esetleges visszavonulására kitérve jelezte, lehet, hogy két hétig, de lehet, hogy két évig látjuk még hokizni. Végül az előbbi igazolódott be.

A csíki jégkorongozó utánpótlásedzőként a Sportclub mellett marad. Munkáját június elsején kezdi el, addig megérkezik a klubhoz a fiatalokért felelős új, svéd szakember is. Hozó Levente reményét fejezte ki, hogy az edzői pályafutás is tartogat majd olyan élményeket, sikereket számára, amelyeket aktív játékosként élt meg. „Mindent elölről kell kezdeni, ha jó hokis voltál, az nem jelenti azt, hogy egyből jó edző is lesz belőled. Mindent megteszek, hogy minél feljebb jussak, egyszer bajnoki címet szeretnék ünnepelni a Sportclub edzőjeként” – fogalmazott lapunknak Hozó Levente, aki viccesen megjegyezte, azért nem köszön el teljesen a játéktól: már több amatőr csapat is jelezte, „draftolná” a visszavonult hokist.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés