Hirdetés

Hosszú-vita újratöltve: az úszónő nem indul az országos bajnokságon

Kiss László szövetségi kapitány szerint Magyarország női úszóváltójának olimpiai részvételét veszélyezteti Hosszú Katinka azáltal, hogy amerikai edzőtábora érdekében lemondta az országos bajnokságot.

2016. február 11., 19:292016. február 11., 19:29

A világ- és Európa-bajnok klasszis ráadásul ezt a döntését a válogatott irányítója helyett a Magyar Olimpiai Bizottsággal egyeztette, üzenve, hogy a kontinensviadalon azért elrajtolna stafétában a riói kvótáért.

A FINA által az év úszónőjének választott Hosszú Katinkának hozzáállását Kiss nem tartja elfogadhatónak, de csütörtöki állásfoglalásában azt is keserűen fogadta, hogy a MOB a „nyugalom” érdekében „átnyúlt” a sportági szövetség felett, és saját maga egyeztetett szakmai kérdésekben az élsportolóval.

A bizottság közleménye alapján viszont az derül ki, hogy a kapitány saját maga kért korábban levélben segítséget, ezért most értetlenül állnak a neves szakember reakciója előtt. „Valami nagy gond lehet a Magyar Úszószövetségben, amiről a MOB sem tud, ha a sportág első számú olimpiai reménysége nem kommunikál a szövetség vezetőivel. Ideje lenne levonni a megfelelő következtetéseket vezetői szinten és megtalálni a párbeszédhez, a konstruktív együttműködéshez vezető utat a szövetség és a sportoló között. Minden érintettnek érezni kell a felelősségét, és egy pillanatig sem szabad elfelejteni, hogy a cél közös: a lehető legsikeresebb szereplés a nyári olimpián” – summázza a MOB, hozzátéve, hogy „folyamatos” közvetítésre korábban sem vállalkoztak.

Hosszú Katinka és Kiss László között a viszony akkor mérgesedett el, amikor a Magyar Úszószövetséget (MÚSZ) decemberben bíráló Hosszú januári sajtótájékoztatóján megismételte kritikáit, nyilvánosan széttépte a számára felkínált szerződést, majd pedig elvonult anélkül, hogy a helyszínen lévő kapitánynyal beszélt volna. A vitás ügyek rendezésének érdekében a MOB ugyan felajánlotta, hogy párbeszédet kezdeményez a felek között, de azt az amúgy MOB-alkalmazásban álló Kiss Lászlónak címzett levelében is jelezte, hogy ne kérjen tőle közvetítő szerepet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés