Hirdetés

Hosszú Katinka elkezdte az aranyhalmozást

Címét megvédve 400 m vegyesen aranyérmes lett Hosszú Katinka a berlini úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. Sikerével a magyar úszósport 76. Eb-elsősége született meg ötvenméteres medencében.

Hírösszefoglaló

2014. augusztus 19., 14:132014. augusztus 19., 14:13

A Vasas világ- és Európa-bajnoka alaposan megnyomta a döntő elejét, majd fokozatosan elhúzott a többiektől, így hamar eldőlt: nem az a kérdés, megnyeri-e a finálét, hanem csupán az, milyen idővel csap célba. A délelőtti előfutamban elért Európa-bajnoki csúcson (4:31.53 p) tovább javítva végül 4:31.03 perc alatt tudta le a távot, nem sokkal elmaradva az általa tartott kontinentális csúcstól (4:30.31).

„Iszonyatosan gyorsan kezdtem, két másodperccel voltam jobb, mint kellett volna, de nem érzékeltem, csak a végén, az utolsó százon aztán meg is éreztem az addigi túlzott iramot – értékelt Hosszú az MTI-nek. – Ezért maradt el az Európa-csúcs, amit szerettem volna tovább javítani. Alig hét tizeddel ugyan, de elmaradtam a rekordtól, ezzel együtt boldog vagyok, az arany a lényeg. Érzem, nagyon jó formában vagyok, s ez igazán jó jel a héten még rám váró feladatok előtt.\"

Hosszú még vízbe szállt a 200 m hát elődöntőjében is, de a röpke pihenő kevés volt az újabb jó eredményhez: kiengedve, s kényelmes sebességre váltva 16. lett (2:20.04). Utána már kellemesebb feladat várt rá: felállni a 400 vegyes eredményhirdetésénél a dobogó tetejére, ahol Gyárfás Tamástól, a magyar szövetség elnökétől vehette át az aranyérmet.

A szám döntőjének másik magyar szereplője, Verrasztó Evelyn, aki ötödikként (4:41.15) került be a nyolcas döntőbe, 4:40.61 perces idővel hatodikként zárt a Velodrom kerékpárstadionban elhelyezett ideiglenes medencében.

Hirdetés

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés