
Hosszú Katinka „bearanyozta” a kanadai Windsorban zajló rövid pályás úszó-világbajnokság nyitányát: a 200 méter gyorson szerzett ezüstérme után 400 vegyesen már a dobogó legfelső fokára állt fel a szerda hajnali döntőt követően.
2016. december 07., 16:512016. december 07., 16:51
Mellette Bernek Péter is hozzájárult a magyar küldöttség gyűjteményének bővítéséhez, hiszen 400 méter gyorson bronzéremmel kezdett – a koreai Pak Te Hvan és az orosz Aleksandr Krasnik mögött. Ezzel címvédőként nem volt maradéktalanul elégedett, mert mint azt nyilatkozta: időeredményben többet vár magától. „Szeretném ezt az érmet édesapámnak ajánlani, aki már nem lehet köztünk. Ez is nehezítette a felkészülésemet. Érte is akartam nyerni, de az éremnek is örülök. Meglátjuk, hogy majd kétszázon mit tudok\" – fogalmazott. Bernek szerda este úszik a 200 gyors előfutamában.
Az év legjobb úszónőjévé választott Hosszú minden számban rajthoz áll ezen a megmérettetésen, így a 200 gyorson szerzett második helyezéssel is elégedett volt, hiszen mint azt a M4 Sport helyszíni riporterének nyilatkozta: nem ez a legjobb száma. Ennek ellenére nagyon jól rajtolt, szinte az utolsó hosszig az élen haladt, amikor aztán a próba nagymedencés olimpiai és világbajnoka, az olasz Federica Pellegrini hatalmas hajrával legyőzte őt. „Túlagyaltam az utolsó ötven métert, amikor láttam, hogy jön fel az olasz. Az utolsó két fordulót elrontottam, picit szétszórt volt ez, de nagyon örülök az ezüstéremnek\" – értékelt.
Nem sokkal ezután viszont már közel fél medencehosszal verte a mezőnyt 400 vegyesen, ahol bár most főesélyes volt, korábban még nem tudott rövid pályás-vb-t nyerni ebben a számban. „Természetesen nehezebb volt úgy, hogy előtte már úsztam egy döntőt, de nagyon örülök neki, hogy végül ilyen magabiztosan nyertem, és az idő is jó volt\" – ecsetelte a klasszis a hetedik rövid pályás vb-aranya kapcsán. Az „Iron Lady\" erejéből ezután még arra futotta, hogy 100 méter háton – világcsúcstartóként – az ötödik idővel bejusson a döntőbe.
Ami a többi, kanadai idő szerint kedd esti finálét illeti: a dél-afrikai Chad Le Clos a várakozásoknak megfelelően megnyerte a 200 pillangót, míg a kínai Vang Sun 200 vegyesen lett aranyérmes a férfimezőnyben. A 4x100 méteres gyorsváltót a férfiaknál Oroszország, a nőknél pedig az Egyesült Államok nyerte meg. Romániából Robert Glință az általa novemberben megúszott országos csúcsot tovább javítva kvalifikált a 100 méter hát döntőjébe, Bogdan Scarlat ugyanakkor nem jutott tovább a 400 méter gyorsúszás előfutamaiból.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!