Hirdetés

Hosszú Katinka „kiprovokálta” Gyárfás Tamás válaszát

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke szerint a 2017-es világbajnokságot népszerűsítő promóciós film miatt alakult ki konfliktus a MÚSZ és Hosszú Katinka között. 

Hírösszefoglaló

2016. január 07., 14:222016. január 07., 14:22

2016. január 07., 17:142016. január 07., 17:14

A szervezet elnöke az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta, nem volt jelen a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen a klasszis úszó széttépte azt a szerződéstervezetet, amelyet a MÚSZ küldött neki. Ez egyébként 12 millió forintos támogatásról szólt, „cserébe” pedig a vb népszerűsítését kérte Hosszútól.

„Úgy éreztem, szerencsésebb, ha én távol maradok, mert biztos nehéz lett volna indulatok nélkül megállni az elhangzottakat. Ahogy hallottam, úgy kezdődött, hogy Katinka széttépte azt a szerződést, amit mi jó szándékkal elküldtünk neki. Ez látványos lehetett és biztos nagy hatású, ám amit én nagyon sajnálok. Bánt a dolog és keserűvé tesz” – nyilatkozta Gyárfás Tamás.

„A konfliktus abból adódott, és ezért vállalom a felelősséget, hogy nehezményeztem annak idején, hogy a kazanyi vb előtt nem vett részt a magyarországi világbajnokságot népszerűsítő 30 másodperces promóciós filmben. Ebben két másodpercre fel szerettük volna őt villantani, amiért ő ellentételezést kért” – mondta a MÚSZ elnöke, aki hozzátette, ezt mindeddig senkinek sem mondta el, de Hosszú most „kiprovokálta”, ugyanakkor az általa kért pontos összeget nem árulta el.

Gyárfás Tamás megjegyezte, a szövetség soha ennyit nem költött edzőtáborokba, fiatalokra, versenyzőkre, mint manapság, s hangsúlyozta, erős a kormány és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatása, hatalmas a szponzori háttér.

„Bizonyos elveket én nem adnék fel: amikor uszodát építenek, amikor adófizetők pénzét ennek a vb-nek a sikerére biztosítják, amikor a politikai és gazdasági vezetőktől, egyszerű emberektől, szállodától, reptértől nem tudok olyat kérni, hogy ne segítenének, hogy ne állnának rendelkezésre, akkor pont egy úszó mond nemet, amikor egy nem kereskedelmi célú produktumban akarjuk őt megjeleníteni” – fogalmazott Gyárfás Tamás, hozzátéve, ennek tükrében különösképpen nem tud mit kezdeni azzal, hogy Hosszú szerint ez „nem a pénzről” szól.

„Le kell szögeznem, egy ember sem kérdezett rá, hogy hol van Katinka, amikor a 30 másodperces filmet levetítettük. Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szó nélkül, barátságból, Gyurta Dani olimpiai bajnokunk is önzetlenül vállalt benne szerepet” – mondta az elnök. Gyárfás Tamás ezúttal is kiemelte – miként az Kiss László szövetségi kapitány MTI-nek adott hétfői nyilatkozatából kiderült –, hogy Hosszú kéréseit, így az uszodai saját öltözőre vagy az állandó masszőrre vonatkozót, teljesítették, emellett megrendelték az úszótechnikát elemző kamerarendszert is.

„Nagyon sajnálom, hogy ez így alakult. Katinka csodálatos a vízben, és minden gyerek őt akarja követni, de nagyon rossz az az üzenet, hogy el akar különülni attól a közösségtől, amelyhez hitünk szerint tartoznia kell, amelyhez tartozik – szögezte le a MÚSZ első embere. – Azt mondja, egyéni utat akar járni, de hát eddig is azt járta, azt csinált, amit akart. Miért nem demonstrálja inkább, hogy ide tartozik? Miért nem büszke velünk együtt Cseh Lacira, a rövid pályás Európa-bajnokság tizenegy aranyára, amiből a többiek is kivették a részüket, a világbajnoki helytállásra, a jövő bajnokai programra? Számomra mindez érthetetlen” – mondta a Gyárfás Tamás. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
2026. március 28., szombat

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat

Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.

Vízilabda: átgázolt a Nagyváradi VSK-n a budapesti vasutascsapat
Hirdetés
Hirdetés