2011. május 27., 06:312011. május 27., 06:31
A www.mooove.me oldal – Ábrahám elmondása szerint – más szemszögből közelíti meg a sportot, mint az eddigi hasonló honlapok, hiszen nem egy-egy csapatot vagy sportágat reklámoz, hanem három kategóriára lebontva (sport, szabadidős tevékenység és harcművészetek) sorolja be a mozgáskínálatot az egész világból. „Olyan portált szerettem volna, amely az internetes pénzkeresési lehetőség révén a sportolókat támogatja” – hangsúlyozta az ötletgazda, Ábrahám Előd. Mint mondta, minden ország létrehoz majd egy alapítványt, amely a látogatottság és regisztrációk által szerzett pénzt kezeli, visszaküldve azt az illető ország sportolói számára.
A honlap létrejöttének céljai között Ábrahám kiemelte, hogy a rohanó világban egyre gyorsabban és könynyebben szeretnének az emberek a sportolási opciókkal kapcsolatos információkhoz hozzájutni – ez a weboldal pedig erre teremt lehetőséget. A Mooove.me tökéletes helyszíne az edzők közötti tapasztalatcseréknek, emellett hasznos a sportolók számára is, akik így barátokra lelhetnek, információkat szerezhetnek a világ bármely részén élő társaikról, sőt az oldalra feltölthetik saját önéletrajzukat is. „Egyik fő ok, amiért a weboldalt elindítottam, az volt, hogy a szülők kérdésére választ adjon, hová, milyen edzőhöz írassák gyerekeiket sportolni. Itt megtalálják a válaszokat” – mutatott rá Ábrahám.
Az internetes portál emellett lehetőséget biztosít a sportterem-tulajdonosoknak a bemutatkozásra, a különböző sportegyesületek, klubok, szövetségek adatbázisának bővítésére, valamint a sportújságíróknak arra, hogy információt szerezzenek egy-egy eseményről. Eddig 83 országból 156 ember jelezte, hogy támogatja a weboldal népszerűsítését. A Mooove.me még fejlesztés alatt áll, azonban már most elérhető az érdeklődők számára, akik információkat tölthetnek fel rá.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!