
Fotó: afc.co.uk
Az elmúlt napokban megjelent híreket igazolva Kerkez Milos az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bournemouth-hoz szerződött.
A Premier League-ben legutóbb 15. helyezett klub a Twitter-oldalán és a honlapján jelentette be csütörtökön reggel, hogy leigazolta a nyolcszoros magyar válogatott balhátvédet. A megállapodás időtartamáról és az átigazolási összegről nem írtak, de korábbi sajtóinformációk szerint a játékos négy évre kötelezte el magát, a Bournemouth pedig közel 18 millió eurót – a Nemzeti Sport szerint 15,5 millió fontot, vagyis 17,4 millió eurót – fizetett érte.
Neill Blake, az AFC Bournemouth ügyvezető igazgatója a klub honlapján az MTI szerint elmondta: nagyon örülnek, hogy bejelenthetik Kerkez szerződtetését.
– fogalmazott. – „Atletikus alkata és támadó felfogása nagy erősítés a keretünknek, várjuk a közös munkát.”
A 19 éves Kerkez Milos tavaly januárban szerződött az AC Milantól a holland AZ Alkmaarhoz, melyben alapemberként számítottak rá az elmúlt idényben. A szezonban – minden versenysorozatot figyelembe véve –
A szerbiai születésű futballista a Hajduk Kula, a Rapid Wien, majd az ETO FC Győr utánpótlásában nevelkedett, utóbbi klubtól került 2021 februárjában a Milanhoz. Az olaszok felnőtt csapatában egy felkészülési mérkőzésen kapott lehetőséget.
Kerkez a Bournemouth harmadik nyári igazolása és Szoboszlai Dominik (Liverpool FC) után a második magyar jelenleg a PL-ben, amelyet sokan a világ legerősebb bajnokságaként tartanak számon.
A Nemzeti Sport szerint ráadásul a Wolverhampton Wanderers is visszarendelte a Grasshopperstől Bolla Bendegúzt.
Magyar futballisták a Premier League-ben:
Kozma István: Liverpool - 1992-93
Gera Zoltán: West Bromwich Albion, Fulham - 2004-06, 2008-14
Király Gábor: Crystal Palace, Aston Villa - 2004-05, 2006-07
Torghelle Sándor: Crystal Palace - 2004-05
Priskin Tamás: Watford - 2006-07
Fülöp Márton: Sunderland, Manchester City, West Bromwich Albion - 2007-10, 2011-12
Halmosi Péter: Hull City - 2008-09
Kurucz Péter: West Ham United - 2009-10
Bogdán Ádám: Bolton Wanderers, Liverpool - 2010-12, 2015-16
Buzsáky Ákos: Queens Park Rangers - 2011-12
Szoboszlai Dominik: Liverpool - 2023-
Kerkez Milos: Bournemouth - 2023-
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban.
A csoportjából százszázalékos mérleggel érkező magyar válogatott sokáig szoros meccset vívott Hollandiával, amely ellen azonban végül 16-11-re nyert a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság első középdöntős mérkőzésén.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
A 21 esztendős román David Popovici lett az első a férfiak versenyében az európai szövetség (European Aquatics) Év úszója-szavazásán a voksok 37,94 százalékával.
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
A magyar válogatott 13-10-re nyert a montenegrói csapat ellen hétfőn a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság második fordulójában.
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
szóljon hozzá!