
JEGYZET – Costel Gâlcă, a Steaua labdarúgóedzője nem tudja, miért beszélt Nagy Miklós partjelző magyarul Sepsi Lászlóval, a házigazda Marosvásárhelyi ASA hátvédjével a vasárnap esti bajnoki mérkőzés alkalmával, hiszen „Romániában vagyunk”.
2014. október 28., 11:352014. október 28., 11:35
A bukaresti szakvezető erre vonatkozó nyilatkozata természetesen mint „érdekes leleplezés” jelent meg a Prosport újság honlapján, fittyet hányva arra a tényre, hogy a többnyelvűség teljesen megszokott jelenség a sport világában.
Gâlcă megfogalmazása alapján „látta”, amint Nagy magyarul beszél. Ebből a megközelítésből pedig valóban érdekesség, hogy a tréner szájról olvasva is felismeri a magyar nyelvet. Pedig még játékosként a spanyol bajnokságban volt jártas, és bizonyára, amikor egyik-másik találkozó során valamely román honfitársával került szembe, kizárólag az ország hivatalos nyelvén kommunikált velük, és még külföldi légióstársait is buzgón oktatta a spanyol nyelvre.
Hiszen bár Sepsi és Nagy valóban romániai születésűek, azért a hazai sportéletben meglehetősen színes a játékospaletta. Többféle náció képviselteti magát a pályán a klubcsapatok színeiben: elég, ha például végignézzük egy kosárlabdameccs élő közvetítését, hallhatjuk, amint az edzők – akik szintén gyakorta külföldiek – a legtöbbször angolul beszélnek idegenlégiósaikkal.
Pedig „Romániában vagyunk”. Talán Gâlcă litván kapusával, Giedrius Arlauskisszal is kizárólag románul kommunikál, csak mert Romániában vagyunk. Ilyen ez az ország: naponta hallunk más nyelveket, mégsem értjük (meg egymást).
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!