Hirdetés

Hihetetlen módon szórta el a futballbajnoki aranyat az ASA

Nem tudott mit kezdeni a sors adta ajándékkal a Marosvásárhelyi ASA, amely hazai pályán vereséget szenvedett a már biztos kieső Galaci Oţelul csapatától a Liga 1 zárófordulójának csütörtöki mérkőzésén. Pedig győzelme esetén története első futballbajnoki címét ünnepelhette volna az ASA, ugyanis a Bukaresti Steaua – amely két pont előnnyel várta az utolsó kört – nagy meglepetésre csak döntetlent játszott Jászvásáron.

Pál Gábor

2015. május 28., 23:412015. május 28., 23:41

2015. május 28., 23:472015. május 28., 23:47

Csak saját magának köszönheti a vásárhelyi együttes, hogy nem lett bajnok. Szurkolóira nem panaszkodhat, hiszen mindvégig buzdították kedvenceiket a Sziget utcai stadionban, ahol még egy gombostűt is alig lehetett leejteni.

Egészen a 68. percig úgy állt az eredmény, hogy az ASA megnyeri a bajnokságot, hiszen Gabriel Mureşan büntetőből szerzett góljával már a 39. percben előnyhöz jutottak a Maros-partiak. Ezzel egyenlő pontszámmal állt a ranglista élén az ASA és a Bukaresti Steaua, de az egymás elleni eredmények a vásárhelyieknek kedveztek, mivel a fővárosban és otthon is győztek.

Csakhogy egy védelmi figyelmetlenséget kihasználva a galaciaktól Tudorie fejjel bevette Stăncioiu hálóját, amivel egyenlített a kevesek által várt lelkesedést, harciasságot mutató Oţelul. Ezután felborult a pálya, az ASA beszorította ellenfelét a saját tizenhatosába, de rengeteg óriási helyzetet kihagyott, és az ötperces hosszabbításban egy ellentámadásból Helder berúgta a Duna menti együttes győztes gólját, így végképp elúszott a hazaiak reménye. Pedig Jászvásáron számukra kedvező eredmény született: a bajnoki aranyat bebiztosítani képtelen Steaua csak gól nélküli döntetlent játszott a CSMS-vel.

A közönség az ezüstérem kiharcolásáért is hálás volt az ASA-nak, hiszen a bajnokság elején csak a bennmaradást tűzték ki célul az újonc együttesnél. A Steaua 26. alkalommal emelhette magasba a trófeát.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés