Hirdetés

Helyreállt a rend: győzött a Győr Larvikban

A címvédő Győri Audi ETO KC hatgólos győzelmet aratott pénteken a norvég Larvik otthonában a női kézilabda-Bajnokok Ligája középdöntőjének második fordulójában (29-23).

MTI

2014. február 08., 12:102014. február 08., 12:10

A középdöntő múlt heti nyitányán a Győr ugyan nem játszott jól, de pontot szerzett a vendég montenegrói Buducsnoszt Podgorica ellen. A Larvik ugyanakkor a szlovén Krim Ljubljana csarnokában kikapott az első fordulóban.

A találkozó előtt a két csapat – a szurkolókkal együtt – megemlékezett a vasárnap leukémiában elhunyt norvég edzőről, Karl Erik Böhnről, a magyar női válogatott szövetségi kapitányáról.

A hazaiak kezdték jobban az összecsapást (3-0), de a rossz rajtot követően magára találta a Győr és egyenlített. A félidő hajrájáig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ezt követően azonban a magyar bajnok ritmust váltott és ötgólos előnyre tett szert.

A második játékrészt is egy háromgólos rohanással kezdte a Larvik, amire a magyar bajnok sorozatban hat találattal válaszolt, ezzel pedig az addigi legnagyobbra, nyolcgólosra duzzadt a különbség.

Öt perccel a vége előtt a hazaiak öt gólra zárkóztak fel, ekkor Ambros Martin, a győriek vezetőedzője időt kért. A magyar csapat végül Bulatovics révén egy 12 perces gólcsendet tört meg két perccel a vége előtt, amivel eldőlt a találkozó.

Az ETO legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor a Ljubljanát fogadja.

Női BL, középdöntő, II. csoport, 2. forduló: Larvik–Győri Audi ETO KC 23-29 (13-18).

A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 8, Amorim 5, Löke 5, Bulatovics 4, Orbán 4, Kovacsics 2, Bognár-Bódi 1.

Vasárnap: Buducsnoszt Podgorica–Krim Ljubjana.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
Hirdetés
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
2026. március 29., vasárnap

Kórházba került a román szövetségi kapitány

Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.

Kórházba került a román szövetségi kapitány
2026. március 29., vasárnap

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.

Forma–1: Japánban sem talált legyőzőre a Mercedes fiatal pilótája
Hirdetés
Hirdetés