Hirdetés

Helycsere az élen: a Váradi VSK legyőzte a Maros KK-t

Az első perceket leszámítva szinte végig kiegyenlített, szoros rangadón győzte le a Nagyváradi VSK 78:77-re a vendég Marosvásárhelyi Maros KK-t az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokság hétvégi 14. fordulójában.

2015. december 20., 14:552015. december 20., 14:55

Ezzel a Körös-parti piros-kékek kiküszöbölték a „temesvári csorbát”, és visszavették listavezető helyüket a Maros KK-tól a tabellán.

Az összecsapás jelentőségét Cristian Achim váradi vezetőedző is hangsúlyozta: meglátása szerint nem csak az összetett szempontjából, hanem lelkileg is rendkívül fontos győzelmet arattak az előtte sorozatban hat meccsén száz százalékos, kiváló mutatókkal érkező Maros megyeiek felett. „Szörnyen rosszul kezdtünk, váratlan és megbocsáthatatlan hibákat vétettünk, de volt erőnk ahhoz, hogy talpra álljunk, és a javunkra fordítsuk az állást” – összegzett a szakember.

Hozzátette, lassan már hagyománnyá válik, hogy az éppen legjobb formában lévő játékosuk lesérül, így most Bogdan Țîbîrnă kényszerül ismét orvosi kezelésre. „Elképesztő, hogy mekkora balszerencséje van ennek a fiúnak” – mutatott rá Achim, aki külön kiemelte a Temesváron lesérült, de az edzések kihagyása ellenére szombaton pályára lépő Barnette hajrábeli segítségét a védelemben.

Eközben Audrius Prakuraitis, a Maros KK edzője az utolsó percek három kihagyott kosarát eredményező pechnek tulajdonítja a vereséget. „Az elejétől a végégig nehezen irányítható, de minőségi meccs volt. Az első 20 percben még voltak megingások, de utána végig fej fej mellett haladt a két alakulat, felváltva vezettünk. Tulajdonképpen még a szezon elején vagyunk, nagyon hosszú kaland vár ránk” – értékelt a szakember.

Az összetett élén jelenleg három csapat áll 22 ponttal, a kosárarány alapján a Nagyváradi VSK-t a Maros KK és a Nagyszeben követi. Utóbbi együttes hétvégi sikere ugyancsak egy hajszálon múlt: 66:65-re nyert a vendég Kolozsvári U-BT ellen. A Szamos-partiak ennek ellenére 21 ponttal a negyedik helyen állnak, a Dinamo és a Craiova előtt. A bukaresti újonc a 14. fordulóban 93:68-ra nyert otthon a Pitești ellen, míg a Craiova szintén hazai környezetben szerzett két pontot a Temesvár elleni, 96:75 arányú sikerével. A sereghajtó Medgyesi Gaz Metan a vendég Târgu Jiu-t 82:71-re múlta felül.

A Gorj megyeiek kedden pótolják be a Craiova ellen korábban elmaradt meccsüket (DigiSport, 18 óra), másnap pedig a 15. forduló első összecsapásait rendezik Marosvásárhely–Szeben (DigiSport, 18 óra), Pitești–Medgyes és Kolozsvár–Nagyvárad (DigiSport, 18 óra) párosítás szerint.

Megszakadt a Sepsi sikersorozata

A hétvégi 14. fordulóban szakadt meg a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC veretlensége az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokságban: a háromszékiek hétvégén váratlanul 77:74 arányban alulmaradtak Brassóban. A házigazda jól kezdett, hiszen az első negyedben kiharcolt négypontos előnyét a második részben további néggyel növelte. A nagyszünet után viszont már szokás szerint a szentgyörgyiek parádéztak, és 12 pont különbséggel nyerve fordították javukra az állást.

Előnyük azonban nem tartott ki lefújásig, mert a Cenk alattiaknak még volt kellő tartalékuk a bravúros sikerhez. Ennek ellenére a Sepsi továbbra is magabiztosan vezeti az összetett, a szerdai 15. fordulóban pedig a címvédő Târgoviștét látja vendégül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés