Elbukta célkitűzését a női kosárlabda-Európa-bajnokság két házigazdája: Románia és Magyarország sem jutott tovább a szerdán kezdődő középdöntőbe.
2015. június 16., 16:532015. június 16., 16:53
Utóbbi válogatott sorsa már akkor megpecsételődött, amikor korábban alulmaradtak a svédekkel, a litvánokkal és a címvédő spanyolokkal szemben, így hétfő este már hiába győztek 85:74-re a szlovákok ellen, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy legalább a harmadik helyet elcsípjék a soproni D csoportban.
Stefan Svitek szövetségei kapitány együttese sereghajtóként búcsúzott, de azzal vigasztalódhat, hogy tizenkét év után ismét meccset nyert egy Eb-n. Ilyenre legutóbb 2003-ban Görögországban volt példa, mert bár Magyarország a 2009-es kontinensviadalra is kijutott, de akkor nyeretlenül zárt.
„Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert győztünk ugyan, és időnként közel álltunk a továbbjutáshoz, de végül nem mehetünk Győrbe. A svédek és a litvánok ellen is mindent megpróbáltunk, az ingadozó teljesítmény miatt talán pszichológust is alkalmazunk a jövőben” – fogalmazott a szakvezető.
Szerinte bár a szlovákok elleni meccsnek egyik fél szempontjából sem volt tétje, győzelmük mégis fontos lehet a további építkezéshez. A csapat egyik alapembere, Vajda Anna csalódottságának adott hangot, mert szerinte jobbat érdemeltek volna. „Felálltunk a padlóról, a szurkolókért és mindenkiért küzdöttünk, és megmutattuk, hogy tudunk kosarazni. A sikert nem fognám a tét nélküliségre, én speciel szeretek teher alatt játszani, részemről biztosan nem ezen múlt” – magyarázta.
Csalódott volt a temesvári A csoport sereghajtójaként, nyeretlenül búcsúzó romániai csapat is, különösen amiatt, mert egy csehek elleni, legalább 14 pontnyi különbséggel járó győzelemmel továbbjuthattak volna. Ehelyett azonban 82:71-re kikaptak, hiányzott belőlük az az elszántság, amit egy nappal előtte az olimpiai ezüstérmes franciák ellen mutattak.
„Szomorú, mert nagyok voltak az elvárásaim. Letaglózó, amikor négy meccset vesztesz hazai pályán úgy, hogy képes lettél volna nyerni is” – fogalmazott Gabriela Mărginean. A válogatott alapembere rámutatott ugyanis arra, hogy bár az ukránok és a gallok elleni összecsapáson bebizonyították, hogy fejlődtek, a csehek ellen gyengén kezdtek, hiányzott belőlük a „sikeréhség”.
„A csehek jobban akarták és ki is harcolták. Nehéz torna volt, látszott, hogy nincs tapasztalatunk. A színvonal nem hasonlítható össze a romániaival, de van remény a jövőre nézve” – állapította meg a kosaras. Florin Nini szövetségi kapitány szerint ez jó tapasztalat volt számukra, és nincs mit felrónia tanítványainak, mert a végsőkig küzdöttek. „Az ellenfél frissebb volt nálunk, hibákat is elkövettünk, de azt hiszem, nem hoztunk szégyent a tornára, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy továbbjussunk” – értékelt a szakember.
A házigazdák válogatottjaival egyetemben a csoportkörnek otthont adó négy város (Temesvár, Nagyvárad, Sopron és Szombathely) is „elköszön” az Eb-től, szerdától Debrecenben és Győrben rendezik a körmérkőzéses középdöntőt.
Szerdán Törökország–Montenegró (16.30 óra), Csehország–Fehéroroszország (19 óra) és Görögország–Franciaország (20.30) mérkőzések lesznek, míg csütörtökön ugyanezen időpontokban a másik ágon Szlovákia–Szerbia, Litvánia–Oroszország és Horvátország–Spanyolország párosításban lépnek pályára a csapatok. A csoport első négy helyezettje jut be a budapesti negyeddöntőbe.
Az Eb-csoportkör utolsó fordulójának eredményei, A csoport: Csehország–Románia 82:71, Franciaország–Montenegró 79:67. A végeredmény: 1. Franciaország 8 pont, 2. Montenegró 7, 3. Csehország 6, 4. Ukrajna 5, 5. Románia 4.
B csoport: Törökország–Olaszország 50:44, Fehéroroszország–Görögország 82:57. A végeredmény: 1. Fehéroroszország 8 pont, 2. Törökország 7, 3. Görögország 6, 4. Olaszország 5, Lengyelország 4.
C csoport: Oroszország–Szerbia 77:53, Horvátország–Nagy-Britannia 76:70. A végeredmény: 1. Oroszország 7 pont, 2. Szerbia 7, 3. Horvátország 6, 4. Lettország 6, 5. Nagy-Britannia 4.
D csoport: Spanyolország–Svédország 64:60, Magyarország–Szlovákia 86:74. A végeredmény: 1. Spanyolország 8 pont, 2. Szlovákia 6, 3. Litvánia 6, 4. Svédország 5, 5. Magyarország 5.
A középdöntős csoportok, E csoport (Debrecen): 1. Fehéroroszország 4 pont, 2. Franciaország 4, 3. Montenegró 3, 4. Törökország, 5. Csehország 2, 6. Görögország 2.
F csoport (Győr): 1. Oroszország 4 pont, 2. Spanyolország 4, 3. Szlovákia 3, 4. Szerbia 3, 5. Litvánia 2, 6. Horvátország 2.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
Búcsúzott a nemzetközi szerepléstől a Nagyváradi VSK, miután a férfi vízilabda Eurokupa negyeddöntőjének szombati visszavágóján hazai medencében is kikapott a BVSC együttesétől.
szóljon hozzá!