Hirdetés

Hazatértek Szocsiból a csíki olimpikonok

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Bár a téli ötkarikás játékok egyik kabalafigurája, a medve még vasárnap este „elfújta” a Fist Stadion előtti kandeláberben az olimpiai lángot, a romániai küldöttséget Szocsiból Bukarestbe szállító repülőgép csak három nappal később, szerdán landolt az otopeni-i repülőtéren.

Dobos László

Nagy-Méhész Tünde

2014. február 27., 15:152014. február 27., 15:15

Nyolc erdélyi magyar vett részt a Szocsiban megrendezett téli olimpián: Tófalvi Éva sílövő, Kelemen Zoltán műkorcsolyázó és Sára Tímea sífutó román színekben, Miklós Edit alpesi síző, Szőcs Emőke sílövő és Simon Ágnes sífutó pedig magyar színekben állt rajthoz. A romániai biatlonválogatott vezetőedzője Márton Simon volt, a csapat gyúrója pedig a farkaslaki Fancsali Norbert.

Az ötödik téli olimpiáján részt vevő Tófalvi Éva sílövő nem szégyenkezhet eredményei miatt: a 90 fős mezőnyben négy számban indult és mind a négy alkalommal az első 26 között végzett. Tófalvi Éva 20. lett a 12.5 km-es tömegrajtos próbán, 21. a 15 km-es egyéni versenyen, 22. a 7.5 km-es sprintversenyen és 26.-ként zárt a 10 km-es üldözőpróbán.

Kelemen Zoltán – vancouveri teljesítményét túlszárnyalva – bemutathatta kűrjét, és a 23. helyen végzett a férfi műkorcsolyázók egyéni versenyében. A 21 éves Sára Tímea sífutó siatlonban 60., sprintben 49., míg a 10 kilométeres klasszikus versenyen 62. lett.

A magyar küldöttség már hétfőn megérkezett Budapestre, a romániai csapat zöme pedig szerdán Bukarestbe. Onnan Kelemen Zoltán továbbrepült Zürichbe. Tófalvit és Mártont a Csíkszeredai ISK kis küldöttsége fogadta a repülőtéren: Péter Árpád, az ISK aligazgatója, illetve Balázs Zsolt és Márton Szilárd edző várta virágcsokorral a csíki olimpikonokat.

Tófalvi a vk-futamok után dönt a jövőről

Tófalvi Éva és edzője a bukaresti fogadtatásról, a Szocsiban töltött időről, az elért eredményekről és a folytatásról is nyilatkozott. A hargitafürdői születésű sílövő versenyeit családja a helyszínen izgulhatta végig.

„A rendezés, a szervezés kitűnő volt, az eredményeim lehettek volna jobbak is, de nincs lelkiismeret-furdalásom, mert mindent kiadtam magamból. Az olimpia első napjaiban csak a versenyekre koncentráltam. Az utolsó napokban, amikor elvitték a felszerelésünket, és már nem lehetett edzeni, addig jártunk Szocsiban gyalog, amíg a cipőnk talpa elkopott – mesélte Tófalvi. – Volt szerencsém négy hokimeccset is megnézni, köztük a két elődöntőt. Emlékezetes és kellemes marad számomra ez az olimpia, mert édesanyám és bátyám is ott lehetett nézőként. Még hátra van három világkupa-futam, aztán egy nagy pihenés, utána eldöntöm, mi következik.”

Kelemen Zoltán: nem fogok országot váltani

Kelemen Zoltán a Mediafax hírügynökségnek értékelte olimpiai teljesítményét: „Új élmény volt számomra, és nagyon jó. A célomat elértem, de nem úgy, ahogy szerettem volna. Bejutottam a 24-es döntőbe, de sokkal többet vártam ott magamtól, mint amit nyújtottam. Nem ez volt a legjobb programom a szezonban.”

Bár korábban többször felvetette, Szocsi után befejezi sportolói pályafutását, a műkorcsolyázó mégis folytatná: „Szeretném, de ez nem csak tőlem függ, szükség van anyagi támogatásra, utána meglátjuk. Azt választottam, hogy Romániát képviselem, és így is fogom befejezni pályafutásomat. Nem fogok országot váltani.”

Sára Tímea gyergyószentmiklósi sífutó a Prosport napilapnak számolt be első olimpiája élményeiről: „A Szocsiban töltött hetek alatt rengeteg tapasztalattal gazdagodtam. Úgy érzem, megtettem az első lépést a jövőre vonatkozóan, és remélem, a továbbiakban is tudok fejlődni. A nemrég véget ért játékokon nagyon erős sportolókat láttam, teljesen más színvonalú versenyek voltak, mint az eddigiek. Büszke vagyok arra, hogy országomat, Romániát képviselhettem.\"

Márton Simon, Tófalvi Éva edzője furcsállta, hogy érkezés után gond nélkül sétálgattak a repülőtéren, ugyanis „a román sajtó a szánkósokkal és a bobosokkal volt elfoglalva”.

Az olimpiára kitérve ő is úgy vélte, az oroszok jó vizsgáztak szervezésből: „Jó eredményeket értünk el, de lehetettek volna jobbak is. Nem adjuk fel, négy év múlva Pjongcsang következik, remélem, valamelyik tanítványom újra ott lesz az olimpia legjobbjai között. Domracseva volt ezen az olimpián a női sílövőversenyek sztárja, szerintem megérdemelten. Örülök, hogy több nagy biatlonnemzetet megelőztünk, jobbak voltunk például a németeknél.\"

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 11., vasárnap

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot

Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.

Vízilabda: győzelemmel kezdték Vancsik Leventéék a belgrádi Európa-bajnokságot
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott

A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.

A franciák legyőzésével rajtolt a magyar válogatott
2026. január 10., szombat

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen

A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.

Férfi kézilabda Eb-felkészülés: tízgólos magyar siker Románia ellen
2026. január 09., péntek

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron

Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.

Nagy nap a pénteki a Dacia számára a Dakaron
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz

Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.

Magyar válogatott kézilabdázók igazoltak a bukaresti csapathoz
2026. január 08., csütörtök

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc

93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.

Gyászol a magyar vízilabda: elhunyt Kemény Ferenc
2026. január 08., csütörtök

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról

Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.

„Magyar vízilabdázó csakis éremért küzd”. Válogatott pólósok a Krónikának az Eb-kilátásokról
Hirdetés
2026. január 07., szerda

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát

A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.

Erdélyi hegymászó hódította meg az Antarktisz legmagasabb csúcsát
2026. január 07., szerda

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében

Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.

Halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás Dudás Miklós világbajnok kajakozó ügyében
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó

A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.

Elhunyt Dudás Miklós világbajnok kajakozó
Hirdetés
Hirdetés