
2010. szeptember 09., 09:222010. szeptember 09., 09:22
Néhány évvel ezelőtt még a világbajnokság sorsolása is csak a bennfentesek számára fenntartott, sokórás, „rövidnadrágos” esemény volt, ahol valamennyi kategória valamennyi versenyzőjének nevét felolvasták, hogy az edzők és csapatvezetők jelezhessék, ha tanítványaik időközben súlycsoportot váltottak volna.
A ma rajtoló tokiói dzsúdó-vb-n tegnap azonban ennek már nyoma sem volt – minden idők legnagyobb cselgáncsversenyén a sorsolás szervezettsége is jelezte, milyen változásokon ment át a sportág az utóbbi három évben, amióta Marius Vizert választották meg a nemzetközi szövetség (IJF) elnökének.
A Bihar megyei Tenkén született, immár osztrák állampolgár egykori cselgáncsedző a nemzetközi sportéletben is „piacképessé” akarja tenni a dzsúdót, jelentősen megreformálva a küzdősport felépítését. Az, hogy tegnap már számítógép alakította ki a párosításokat, és hogy az öltönybe bújt trénerek az óriási kivetítőn olvashatták a különböző súlycsoportok mezőnyét, csak egy kis lépés ebbe az irányba. A nagyközönség és a média számára sokkal érdekesebb, hogy a sorsoláshoz sztárvendégek asszisztálnak – Tokióban egy élő legendát, Jokozuna Hakuho szumóbajnokot nyerték meg az ügynek. A mongol sportoló, aki a tavalyi 90 kiemelt versenyből 86-ot megnyert, igencsak kötődik a cselgáncshoz, hiszen apja olimpiai bronzérmes dzsúdós.
A japán média természetesen nemcsak emiatt érdeklődik élénken az esemény iránt: a dzsúdót a szamuráj kultúra alapjain 1882-ben alakította ki a 150 éve született Dzsigoro Kano, és azóta meghatározó sportág a szigetországban. Japán mától hétfőig az ötödik, Tokió pedig a harmadik alkalommal ad otthont a vb-nek; korábban az első két világversenyt (1956 és 1958) rendezték a fővárosban. A Vizer elnöksége alatt bevezetett reformoknak köszönhetően a mostani torna nemcsak a legnagyobbnak, hanem a leglátványosabbnak is ígérkezik.
| Tokióban is felvetődött, hogy az IJF új szabálya, miszerint immár országonként két sportoló vehet részt a világversenyeken, még inkább csökkenti a kisebb cselgáncsnemzetek éremesélyeit. Vladimir Bartha, a szövetség cseh technikai igazgatója szerint azonban nem lehet a fejlődés útjába állni, márpedig a korábbi rendszer révén nagyon sok értékes sportoló maradt le a nemzetközi megmérettetésekről. „Az összes kategória világranglistájának első nyolc helyezettje, vagyis a legjobb 112 dzsúdós közül csak kettő nincs jelen a tokiói mezőnyben. Ezt kell leginkább szem előtt tartani” – mondta a sportvezető. „Senkinek sem akaszthatok érmet a nyakába csak azért, mert egy kisebb cselgáncsországot képvisel, az eredményeket csakis a munka hozhatja magával – tette hozzá Marius Vizer. – Az IJF eddig is jelentősen támogatta a kisebb országokat és azok dzsudokáit, és a továbbiakban is élnek az olimpiai programjaink vagy a sportolói ösztöndíjaink. Ha valaki sikereket akar elérni, az anyagi terhekben segítünk neki, de a munkát magának kell elvégeznie hozzá.” |
Egyrészt az egyes országok immár nem egy, hanem több más olimpiai sportághoz hasonlóan két versenyzőt nevezhetnek be minden súlycsoportban, miközben jelentősen változott a bíráskodás is. Bár ellentmondásosan hangzik, a dzsúdóban éppen a hagyományokhoz való visszatérés jelenti a közönségszórakoztatóbb, látványosabb küzdelmet. Az új bíráskodás révén igyekeznek kiiktatni az idők során a többi küzdősportból (főleg a birkózásból) beszivárgott elemeket, így a lendületes támadásvezetések érdekében újabban büntetés jár a statikus, erőfölényen alapuló „állóháborúért”.
Mindez pedig a szintén Vizer által megreformált versenyévad során is meglátszott: az újonnan bevezetett világranglistán a kategóriák mintegy felében a korábban is a hagyományos dzsúdót preferáló japán sportolók állnak az élen. A többi versenyzőnek a korábbiaknál jóval több alkalma van beletanulni a régi-új elemekbe, hiszen az immár évenkénti vb-k és kontinensbajnokságok mellett az elnöki irodáját Budapesten működtető Vizer több pénzdíjas versenysorozatot is életre hívott. A vb mellett az évenkénti öt Grand Prix-n, négy Grand Slamen, illetve egy Master-tornán pedig nemcsak a pénzdíjakért, de idéntől már az olimpiai kvalifikációhoz szükséges pontokért is tatamira lépnek a dzsudokák.
A fő attrakció természetesen a világbajnokság marad, amelyen Tokióban az IJF 200 tagországa közül 111 képviselteti magát, az új szabályoknak köszönhetően rekordszámú, 848 sportolóval (541 férfi és 307 nő). Miután a tavaszi, bécsi Európa-bajnokságon a 2 aranyat, 3 ezüstöt és 2 bronzot szerző magyar csapat végzett az éremtáblázat első helyén, a 15 fős magyar küldöttséggel szemben magasak az elvárások.
A sorsoláson a világranglista első nyolc helyezettje kiemeltként szerepel, így ők csak a negyeddöntőben találkozhatnak. A női 70 kg-os kategóriában Eb-győztes és tavaly világbajnoki második Mészáros Anett idén vezeti a világranglistát, Tokióban pedig a brit Fletcher ellen kezd, míg a másik bécsi kontinensbajnok, a 78 kilogrammosok között tatamira lépő Joó Abigél első viadala a mongol Purevjargal ellen lesz, és ha sikerrel veszi az akadályt, akkor még az éremcsaták előtt francia vagy japán versenyző vár rá. „Nincs jó sorsolás, csak az lenne jó, ha már most ki is osztanák nekünk a két aranyat – mondta Tóth László, a magyar szövetség elnöke. – Az biztos, hogy Abigél kedvezőtlenebb ágat fogott ki, de Anettnek is keményen meg kell küzdenie, ha világbajnok akar lenni.”
A nyolcfős román küldöttségből az egyik esélyes a női 48 kg-ban olimpiai bajnok Alina Dumitru: a hatszoros Eb-győztes az olasz Moscatt ellen rajtol, de egy ágon van a pekingi döntőbeli ellenfelével, a francia Jossinet-vel. A Bécsben meglepetés-sikert arató Corina Căpriuoru a német Hein ellen kezd az 57 kg-os súlycsoportban.
Szerző: Kiss Csaba, Tokió
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.