
Fotó: Boda L. Gergely
Véget ért a Marosvásárhelyi ASA labdarúgócsapatának száműzetése, pénteken már hazai pályán fogadhatja a Iași együttesét az élvonalbeli bajnokság 22. fordulójában.
2015. december 09., 16:522015. december 09., 16:52
A klub szerdai közleménye alapján a Trans-Sil stadionban végzett átalakításokkal eleget tettek a hatóságok biztonsági előírásainak, így megkapták a tűzvédelmi engedélyt.
Annak hiányában az elmúlt két hazai pályás meccsén Kolozsváron fogadta ellenfeleit, bérletes szurkolóinak pedig ingyen biztosított buszt a kiszálláshoz. Az ASA az összetett hatodik helyén áll, közvetlenül pénteki ellenfele előtt, ráadásul épp három ponttal előzi meg a moldvai együttest.
Friss hír amúgy az is, hogy a hétvégén a listavezető Giurgiui Astrához látogató ploiești-i sereghajtó egy olasz élvonalból érkezett csatárral erősített: a Juventusnál nevelkedett, majd az Udinese, az Atalanta, a Catania, a Palermo és a Siena együttesében megfordult, 29 éves Michele Paolucci a szezon végéig írt alá a Petrolullal, de leghamarabb csak 2016-ban lép pályára.
A prahovai együttes a Kolozsvári CFR-hez hasonlóan bízik abban, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság eltörli a hazai licencadó testület által kiszabott hatpontos büntetését, ugyanakkor már annyira leszakadt a mezőnytől, hogy jelen állás szerint a visszakapott pontokkal is csupán egy helyet javítana a Liga 1 összetettjében.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!