
Fotó: Bihari Napló
2009. február 26., 10:052009. február 26., 10:05
Az első két mérkőzés után mindkét együttes százszázalékos teljesítménnyel, két győzelemmel várta a tegnapi találkozót, amelyre rá is nyomta bélyegét a tét: meglehetősen idegesen, elsősorban a védekezésre koncentrálva kezdtek, így hosszú ideig nem született találat. A gólgyártást végül a hazaiak kezdték meg, egy emberelőnyös helyzetet kihasználva, tetszetős kombináció végén Zentai vette be Nenciu hálóját.
A bukarestiek azonban hamar válaszoltak, akárcsak Zentai második találatára, így az első negyed végén 2-2-es döntetlent mutatott az eredményjelző. A második játékrész Steaua-találattal kezdődött: Buşilă révén szerezte meg először a vezetést a katonacsapat, de Kádár, és a kétszer is eredményes Monostori gyorsan lehűtötték a bukarestiek lelkesedését.
A Steaua Cristescu révén szépített, így 5-4 arányú hazai vezetés mellett vonulhattak félidei pihenőre a csapatok. Az eredményjelző aztán a harmadik játékrészben hosszú ideig ugyanezt az állást mutatta: Zentai mellé durrantott, Baidoc furcsa, a felső lécről és Nenciu kapus fejéről a hálóba szédülő gólját pedig szabálytalanság miatt nem adta meg a játékvezető, de a Steaua sem volt képes bevenni Barát kapuját.
A védelmek hatékonyan romboltak, a támadások még jóval a kapu előtt elvéreztek. A negyed egyetlen találatát Buşilă szerezte, aki büntetőből vette be Barát hálóját, 5-5-re alakítva az eredményt. A negyedik játékrészre maradt tehát a döntés, és az ambíciózusabban kezdő bukarestiek örülhettek: egy ellentámadás során Negrean mindenkit leúszva szerzett másodszor is vezetést a Steauának.
Azonban a zsúfolásig telt nagyváradi sportuszoda közönsége által biztatott VSK Baidoc révén szinte azonnal egyenlített, majd Kádár távoli lövésével bebiztosította a győzelmet a hazaiak számára. Így a bajnokaspiránsok közül a Nagyvárad 59, a Steaua 56, a Dinamo pedig 53 ponttal várja a hatkörös rájátszás következő tornáját.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.