Hirdetés

Hatgólos veszprémi hátrány

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Nehezen ledolgozható, hatgólos hátrányba került az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében: az első, tegnap esti mérkőzésen 33-27 arányú vereséget szenvedett a spanyol Barcelona otthonában.

Páva Adorján

2010. április 26., 10:182010. április 26., 10:18

A hazaiak első két góljára a Veszprém még kettővel válaszolt, ám védekezésben nehezen tudta felvenni a versenyt a hazaiakkal, akik 5-3-ra ismét megléptek, majd 7-4-re és 10-7-re is vezettek.

Ezután a Nagy Lászlóval felálló Barca is bebizonyította, hogy tud hibázni: két eladott labda után egy gólra felzárkózott a Veszprém, és 12-nél ki is egyenlített. A magyar bajnok azonban nem tudott partiban maradni: három perc múlva már hárommal vezettek a katalánok, a szünetben pedig kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe a sok gólt hozó első félidő után (17-15).

A második félidő elején ismét közel került az egyenlítéshez a magyar csapat, ehelyett azonban emberhátrányba került, a hazaiak pedig azonnal megléptek (20-16). A felzárkózás nem sikerült emberelőnyben sem, a Barcelona nem engedte két gólnál közelebb vendégét. Ráadásul 23-20-nál a katalán gárda még rátett egy lapáttal, s 26-20-ra elhúzott. Az utolsó tíz perc 27-22-ről indult. A védekezés valamelyest feljavult, ám a támadójáték változatlanul akadozott.

A magyar bajnok nem tudott közelebb kerülni, pedig Perics a kapuban mindent megtett: két büntetőt is fogott. A Barcelona egy percig sem engedte ki kezéből a vezetést, és favoritként várja a szombati veszprémi visszavágót.

A magyar bajnok ezt megelőzően négyszer került szembe a BL-ben a katalánokkal, és csak egyszer bizonyult jobbnak náluk. Az 1997/98-as és az 1998/99-es szezon negyeddöntőjéből a Barcelona jutott tovább – az előbbi esetben csak több idegenben lőtt góllal –, míg az 1999/2000-es évadban a spanyol alakulat a csoportkörben mindkétszer verte magyar riválisát. A 2003/04-es kiírás nyolcaddöntőjéből viszont a Veszprém ment tovább, 60-59-es összesítéssel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés