Hirdetés

Háromból három – Kínában is Rosberg nyert

Izgalmas Kínai Nagydíjat nyert meg vasárnap Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája, miközben címvédő csapattársa, a mezőny végéről rajtoló, öt kerékcserét végrehajtó brit Lewis Hamilton hetedikként ért célba. 

Krónika

2016. április 17., 14:532016. április 17., 14:53

A Forma–1-es autós gyorsasági-világbajnokság harmadik futamának végén a Ferrari németje, Sebastian Vettel a dobogó második fokára állhatott fel, míg a Red Bull Danyiil Kvjat révén pezsgőzhetett a harmadik helyről. Utóbbi két pilóta viszont némi vitával zárta a versenyt, hiszen a maranellóiak világbajnoka szerint a rajt utáni első kanyarban épp a „torpedóként\" érkező orosz miatt koccant finn csapattársával, Kimi Raikkönennel, aki ennek következtében több helyet is veszített.

„Nagyon jól rajtoltam, láttam belül a helyet, de azt nem, hogy hányan mennek a külső íven. Egyetértek Sebbel, kockázatos volt, ám az ilyen manőverek adnak esélyt arra, hogy a dobogóra állj, szerintem belefér. Az ilyen rizikót ezután is be fogom vállalni, jobb, ha ezt a többiek is tudják\" – magyarázta viszont Kvjat a pódiumon.

A már említett első kanyar különben alaposan átrendezte a rajtsorrendet, ám az ezt követően élre álló Daniel Ricciardo durrdefektje miatti biztonsági autós körök ismét megbolygatták a mezőnyt. Az első helyet megkaparintó Rosberg futamát ezt követően már semmi és senki sem veszélyeztette, mögötte viszont parázs csatában küzdötte előre magát Ricciardo és Raikkönen is – Hamiltont és Felipe Massát leelőzve érték el a negyedik, illetve ötödik helyet.

Bár még a szezon elején járunk, az nem elhanyagolandó tény, hogy Rosberg idén még nem talált legyőzőre – a tavalyi vb-t is figyelembe vége már sorozatban hat futam óta veretlen –, ilyen rajt után pedig eddig még senki sem bukott vb-címet. Legközelebb május elsején, Oroszországban folytatódik a száguldó cirkusz.

A Kínai Nagydíj pontszerzői: 1. Nico Rosberg (Mercedes), 2. Sebastian Vettel (Ferrari), 3. Danyiil Kvjat (Red Bull), 4. Daniel Ricciardo (Red Bull), 5. Kimi Raikkönen (Ferrari), 6. Felipe Massa (Williams), 7. Lewis Hamilton (Mercedes), 8. Max Verstappen (Toro Rosso), 9. Carlos Sainz Jr. (Toro Rosso), 10. Valteri Bottas (Williams).

A vb élmezőnye, pilóták: 1. Rosberg 75 pont, 2. Hamilton 39, 3. Ricciardo 36, 4. Vettel 33, 5. Raikkönen 28; konstruktőrök: 1. Mercedes 114 pont, 2. Ferrari 61, 3. Red Bull 57.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés