2009. március 30., 11:052009. március 30., 11:05
A románok szintén kulcsfontosságú mérkőzést játszottak szombaton, amelyet elbuktak a szerbekkel szemben: a vendégek 3-2-re diadalmaskodtak Konstancán.
A piros-fehér-zöldek tiranai sikerének értékét növeli, hogy az albánok utoljára 2007 novemberében kaptak ki hazai környezetben, akkor a fehéroroszok nyertek 4-2-re. Ráadásul a szombati ellenfél aktuális formája sem adott okot arra, hogy a magyar szurkolók biztos sikerben reménykedhessenek, ugyanis Albánia korábban Portugáliától és Svédországtól is lopott már pontot a csoportban.
Ezzel szemben a magyarok a szombati sikernek köszönhetően 6 pontot gyűjtöttek az albánok elleni párharcok során, folytatva a hagyományosan jó sorozatot, hiszen Albánia az öt eddigi egymás elleni meccs során – amelyek egy 0-0 kivételével rendre magyar sikerekkel végződtek – gólt sem rúgott, miközben 18-at kapott.
A játék képe alapján a Koeman-csapat szerencsés győzelmet aratott: Torghelle gólja előtt Dallku csúsztatta a labdát a szabadon maradt csatár elé, aki egy higgadt levétel után bombázott közelről az ellenfél kapujába. A német másodosztályban szereplő Augsburg magyar támadója a második félidő 19. másodpercében kétgólosra növelhette volna az előnyt, de – egyedül törve a kapu felé – célt tévesztett. Ezen a két megmozduláson kívül már csak Babos kapus bravúrjai maradhattak emlékezetesek a Tiranába kiutazott mintegy ezer magyar drukker számára.
Erwin Koeman nem a mérkőzés alacsony színvonalával foglalkozott. „Büszke vagyok a csapatomra. Nehezen indult a mérkőzés, az első néhány percben kapkodtunk, de tíz perc után úgy vettem észre, hogy megnyugodtunk, és átvettük a játék irányítását, Torghelle pedig megint meglőtte szokásos fontos gólját.
Biztos vagyok benne, hogy olyan csapatot vertünk meg, amely a a hátralévő meccseken még meglepő pontokat fog szerezni” – mondta Koeman, aki hozzátette, továbbra is realista, és nem számolgatja a pontokat a vb-szereplés esélyeit latolgatva. A holland szakember ezzel együtt örömét fejezte ki, hogy a vendég Málta szerdai legyőzése esetén teljesítik a rövid távú célkitűzést, azaz a 6 pont begyűjtését az év első két selejtezője során. A dánok ugyanakkor Albániát fogadják.
A 7. csoportban szereplő románok szerdán Ausztriában próbálnak majd javítani a szerbektől elszenvedett 3-2-es hazai vereség után. Bár Victor Piţurcă tanítványai a konstancai kudarc után távol kerültek a biztos vb-szereplést jelentő első helytől – az egy meccsel többet játszott szerbek 12 ponttal vezetnek, míg a románok 4 ponttal ötödikek a csoportban –, a román szövetségi kapitány nem vesztette el hitét.
„Jól játszottunk, de a szerbek pontrúgásai végzeteseknek bizonyultak. Az első két gólt nagyon könnyen lőtték a vendégek, akik amúgy alig jöttek át a térfelünkre. Még semmi sem veszett el: ha nyerünk Ausztriában, versenyben maradunk a vb-szereplésért” – fogalmazott Piţurcă a mérkőzés után, amelyet a helyszínen követett figyelemmel Traian Băsescu román és Borisz Tadics szerb államfő is.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.