Hirdetés

Három magyar bronzérem a barcelonai Eb-mérleg

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Három bronzérmet gyűjtött a magyar küldöttség a vasárnap késő este véget ért barcelonai atlétikai Európa-bajnokságon.

Páva Adorján

2010. augusztus 03., 10:132010. augusztus 03., 10:13

Az utolsó dobogós helyezést Fazekas Róbert diszkoszvető (képünkön) érte el a zárónapon: 66,43 méterrel az olimpiai és vb-második lengyel Piotr Malachowski (68,87 m) és a világbajnok német Robert Harting (68,33) mögött zárt, 2003 után állva újra dobogóra egy világversenyen. „Titkon bíztam benne, hogy érmes lehetek, abban reménykedtem, hogy 67–68 métert is tudok dobni – nyilatkozta a 2004-es olimpiai első helyétől doppingvétség miatt megfosztott Fazekas. – De nem vagyok elégedetlen, ahhoz képest, hogy tavaly ilyenkor még a műtőasztalon feküdtem, ez szép siker.”

A 35 éves atléta hozzátette, bár gerincstabilizációs műtétje után gyorsan elkezdte az edzéseket, márciusban még futni sem tudott. Fazekas a 2002-es Eb-aranya után a 2003-as vb-n ezüstöt szerzett, majd következett a 2004-es athéni olimpia, ahol a kalapácsvető Annus Adriánnal együtt doppingvétség miatt megfosztották az első helytől. Eltiltásának letöltése után meglepetésre nyolcadik lett a pekingi olimpián. Mostani sikere azért is meglepetés, mert a magyar csapat az európai ranglistán harmadik, olimpiai ezüstérmes Kővágó Zoltántól várta az érmet, ő azonban kiesett a selejtezőben.
Fazekas mellett a kalapácsvető Pars Krisztián és 110 m gáton Kiss Dániel is harmadik lett. Ennél eredményesebben legutóbb a 2002-es Eb-n szerepelt Magyarország, akkor Fazekas mellett a kalapácsvető Annus Adrián is diadalmaskodott, a távolugró Vaszi Tünde és 100-on Németh Roland pedig bronzérmet szerzett.

Több döntős szereplést vártak a magyarok

A barcelonai éremtáblázaton Magyarország a 24. helyen zárt. Érmek tekintetében a magyar küldöttség felülmúlta az elvárásokat –a szakvezetés két érmet remélt –, ám Dornbach Ildikó, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója nem teljesen elégedett. „Előzetesen három éremesélyről beszéltem, de a célkitűzés két medál volt, mert az ember óvatos, könnyű tervezni az íróasztal mögül – jelentette ki Dornbach Ildikó az MTI-nek. – A három érem borzasztó fontos a versenyzők és a magyar atlétika egésze szempontjából, de hiányolom a további helyezéseket. Tíz atlétát vártam a nyolc közé, ez négynek sikerült. Pedig a fiataloknak az olimpia miatt nagy szükségük lett volna, hogy igazán megmutassák magukat. Nincsenek nagy bajok, de mindenkinek őszintén értékelnie kell a szereplését, s mernie kell szembenézni a hiányosságokkal, problémákkal.”

Jó román mérleg

A román küldöttségnek ezzel szemben nem volt oka panaszra: Nicoleta Grasu diszkoszvető és Marian Oprea hármasugró ezüstérmeivel összejött az elvárt két érem, míg a 4-5 remélt döntőbeli szereplésből 10 lett. Négy évvel ezelőtt Göteborgban a most ezüstérmes két atléta bronzérmet szerzett, így e tekintetben is értékesebbnek mondható a katalán fővárosban nyújtott összteljesítmény. Ez az éremtáblázaton is tükröződik: 2006-ban 28., most pedig 18. lett Románia. Szatmárnémeti első résztvevője egy felnőtt-Eb-n, Nagy Attila a 400 méteres gátfutás selejtezőiben még pályafutása legjobb idejével jutott tovább (50.31 másodperc), de az elődöntőben már gyengébben teljesített, így nem jutott a fináléba.

A három aranyat gyűjtő Lemaitre az Eb sztárja

Barcelonában egy 20 éves francia futó hangzatos rekordot is döntött: Christophe Lemaitre a 100 és 200 méteres síkfutás után vasárnap a 4×100-as váltó tagjaként is diadalmaskodott, így ő az első sprinter, aki három aranyérmet szerez egy Eb-n. Lemaitre idén már történelmet írt azzal, hogy első fehér bőrű atlétaként teljesítette 10 mp alatt a klasszikus vágtaszámot, az Eb-n pedig személyében 28 év után nyert fehér futó. Egyébként a teljes csapat remekül teljesített a kontinensviadalon: 8 arannyal, 6 ezüsttel és 4 bronzzal a legnagyobb küldöttséggel részt vevő Oroszország (10, 6, 8) mögött a második lett az éremtáblázaton. A 2012-es londoni olimpia gondolata „felvillanyozta” a briteket is, akik 6 arannyal, 7 ezüsttel és 6 bronzéremmel – az összetettben elért harmadik hellyel – éreztették, komolyan készülnek a hazai rendezésű ötkarikás játékokra.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut

Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.

Katonai tiszteletadással temették el Mircea Lucescut
Hirdetés
2026. április 10., péntek

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.

Kovács István is tagja a futball-vb bírói keretének
2026. április 07., kedd

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya

Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.

Elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 06., hétfő

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését

Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.

Kovács Istvánra bízta az UEFA a szerdai BL-negyeddöntő vezetését
Hirdetés
2026. április 05., vasárnap

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros

A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.

Csángó játékosa góljaival nyert a Ferencváros
2026. április 03., péntek

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya

Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.

Infarktust kapott a kórházban a román válogatott volt szövetségi kapitánya
2026. április 01., szerda

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román

A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.

FIFA-világranglista: egy helyet rontott a magyar válogatott, hetet zuhant a román
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások

A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.

Teljes a nyári labdarúgó-világbajnokság mezőnye, megvannak a csoportbeosztások
2026. április 01., szerda

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n

A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.

Nem bírtak egymással a magyarok és a görögök, az olaszok most sem lesznek ott a vb-n
2026. március 29., vasárnap

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában

Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.

Varga Dániel edzőként is a bizalomra épít a vízilabdában
Hirdetés
Hirdetés