Három olyan erdélyi csapat próbálja megtörni a címvédő CSU Ploieşti uralmát a férfi kosárlabda-Nemzeti Ligában, amely még sosem jutott el a fináléig.
2013. május 01., 13:252013. május 01., 13:25
A szerdán rajtoló elődöntős párharcokat két olyan együttes kezdi pályaelőnnyel, amelynek már a legjobb négy közé jutás is történelmi eredmény, ellenfeleik viszont már a szezon előtt is a legnagyobb esélyeseknek számítottak. Egy dologban már mind a négy együttes biztos lehet: a Gaz Metan kupagyőzelmének köszönhetően valamennyien már most kivívták a jogot, hogy a következő szezonban az Eurochallenge Kupában szerepeljenek.
Maros KK–Medgyesi Gaz Metan
Éveken át a vásárhelyiek mumusa volt a medgyesi csapat, ám az átok az idei szezonban megtört: októberben 79:64-re nyert hazai pályán a Maros KK. A Gaz Metan januárban visszavágott (76:63), és bár az alapszakaszban csak ötödik lett, a Román Kupa megnyerésével és a Craiova kisöprésével a rájátszásból jelezte, hogy a cél a három éve áhított bajnoki cím elhódítása.
Két olyan csapat találkozik, amely egyformán felőrlő játékstílussal és hosszú kispaddal rendelkezik, bár a vásárhelyieknél Tudor Jucan sérülése csökkentette a rotációt. Mindkét edzőnek döntenie kell a meccsek előtt, kit hagy ki a 7-7 légiós közül, bár az első meccsen a medgyesieknél biztosan Zoran Krsztanovics fog hiányozni, eltiltása miatt. Szerdán és csütörtökön is 18 órától csap össze a két együttes a ligeti sportcsarnokban, a találkozókat a Digi Sport 2 közvetíti.
Nagyváradi VSK–CSU Ploieşti
A play-offban immár harmadszor találkozik a két együttes, 2006-ben és tavaly is a Ploieşti söpréssel (2-0, illetve 3-0) húzta be a negyeddöntőt. Ám a legutóbbi kilenc bajnoki címből nyolcat begyűjtő CSU most pályahátránnyal indul, másrészt az alapszakaszban megosztoztak a győzelmeken a csapatok – igaz, mindkettő a másik otthonában nyert. Váradi oldalon szintén fennáll a kérdés, ki legyen a létszám feletti légiós, a magas szerkezetű Ploieşti ellen azonban aligha a Kolozsvári U-Mobitelco elleni teljes sorozatot kihagyó center, Szasa Topcsov marad ki ismét. Az Antonio Alexe Arénában mindkét napon 20 órakor kezdődik a mérkőzés, és szintén a Digi Sport 2 közvetíti.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
szóljon hozzá!