Lewis Hamilton sorozatban harmadik futamgyőzelmére készül. „A hétvégén valószínűleg nagy lesz a forróság, így fárasztó lesz a verseny, legalább másfél literrel több folyadékot kell meginni a futam előtt. Végig koncentrálni kell majd, ezért nagyon fontos a jó rajthely elérése a szombati időmérő edzésen” – mondta Hamilton, aki ezt megelőzően Silverstone-ban és a német GP-n is nyerni tudott, idén összesen négyszer diadalmaskodott. A ferraris riválisok közül Massa háromszor, míg Räikkönen egyszer ért elsőként célba. „Akárcsak Monacóban, a Hungaroringen is maximális leszorító erővel megyünk, és a Bridgestone is a leglágyabb keverékeket adja – mondta Massa. – Monacóban versenyképesek voltunk, így bizakodó vagyok. A gyors pályákat jobban szeretem, de kedvelem a Magyar Nagydíjat is”. Räikkönen szintén optimista volt: „A csapat kitűnő munkát végzett a fejlesztésének terén, így bizakodóan utazom el. Igaz, hogy a McLaren sokat javult az elmúlt két verseny alatt, de a helyzet egy szempillantás alatt változhat”.
Az eddigi futamok során a tavalyelőtt visszavonult német Michael Schumacher volt a legeredményesebb – négyszer győzött. A 14 éve elhunyt brazil Ayrton Senna háromszor nyert a Hungaroringen.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.