
Fotó: Rompres
A román csapat csupán két barátságos mérkőzést játszott a tavaly novemberben véget ért selejtezők óta: februárban 1-0-ra kikaptak Izrael otthonában, majd márciusban hazai pályán 3-0-ra nyertek a szintén Eb-résztvevő, ám a mérkőzésen tartalékosan szereplő oroszok ellen. Piţurcă egyetlen találkozót táblázott be a felkészülési időszak hajrájára: Mutuék szombaton a tavaly megalakult Montenegró válogatottja ellen hangolódnak a kontinensbajnokságra. „Szerettem volna még egy mérkőzést lekötni, de már az idő is szorított, illetve ellenfél sem nagyon kínálkozott. Montenegróra korábban azért esett a választás, hogy egy könnyebb meccsel zárjuk a felkészülést, és a várható siker feldobja utazás előtt a csapatot” – mondta Piţurcă. Zoran Filipovics, az ellenfél mestere elismerte, nem sok esélyük van a románok ellen. „Látszólag egyértelműen Románia a mérkőzés favoritja, de nagyon szeretnénk meglepetést okozni. Ezzel együtt számunkra mindenképpen hasznos lesz az összecsapás, hiszen egy Eb-résztvevő ellen tesztelhetjük erőinket” – nyilatkozta Filipovics. A montenegrói keretben két olyan játékos is található, akik ismerősökként utaznak Romániába: Bozovics klubszinten a Rapidban, míg Milan Jovanovics a Kolozsvári U-ban szerepel.
A nemzetközi szövetséghez 208. tagként csatlakozott montenegróiak történetük első mérkőzését Magyarország ellen vívták tavaly márciusban – 2-1-re verték Podgoricában az akkor még Várhidi Péter által irányított piros-fehér-zöldeket. A magyarok azóta kapitányt váltottak: a holland Erwin Koeman egy hete hangzatos sikerrel mutatkozott be, 3-2-re legyőzve az Európa-bajnok görögöket. Szombaton ismét Eb-résztvevővel, a horvát nemzeti tizeneggyel játszik a magyar csapat. „A görögök legyőzése apró, de fontos siker a magyar futball számára, viszont ezzel már nem szabad foglalkoznunk: az egy teljesen más mérkőzés lesz, a vb-selejtezőkre való felkészülésünk egyik újabb fontos állomása” – fogalmazott Erwin Koeman. Míg Otto Rehhagel, a görögök mestere elismerte, hogy csapata nem vette teljesen komolyan a magyarok elleni összecsapást, Slaven Bilic horvát kapitány előre leszögezte, az ő csapatával ez nem fog megtörténni. “A magyarok elleni mérkőzést Eb-összecsapásnak tekintjük, hogy minél hamarabb megbarátkozzunk a kiélezett helyzetekkel, és a hozzáállással se legyen gond” – mondta Bilic, akinek együttese Ausztriával, Németországgal és Lengyelországgal szerepel egy csoportban a kontinensviadalon.
P. A.
További mérkőzések, péntek: Olaszország–Belgium (sport.ro, 21.50), Csehország–Skócia, Ausztria–Málta, Svájc– Liechtenstein. Szombat: Németország–Szerbia (sport.ro, 18.30), Franciaország–Paraguay (sport.ro, 22.00), Jamaica–Argentína, Spanyolország–Peru. Vasárnap: Hollandia–Wales, Lengyelország–Dánia, Svédország–Ukrajna, Trinidad és Tobago–Anglia, Brazília–Kanada.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.