2010. augusztus 30., 05:482010. augusztus 30., 05:48
A szombati, szintén eső áztatta időmérőn kiderült, hogy három hét sem volt elég a Red Bull riválisainak arra, hogy elragadják a pole pozíciót a Vörös Bikáktól: az istálló ausztrál pilótája, Mark Webber szerezte meg az első rajtkockát, az energiaital-cég csapatának legnagyobb riválisa, a McLaren–
Mercedes Lewis Hamilton révén a második rajthelyet vette birtokba.
A rajt után viszont az is kiderült, hogy továbbra sem elég megszerezni az első rajtkockát, azt tudni kell megtartani is: az elbambuló Webbert Hamilton és a harmadikként induló Kubica is állva hagyta, az ötödik helyről rajtoló Button pedig a lengyelt is megelőzve már a második pozícióban körözött. Közben elrajtolt a Belga Nagydíj immár hagyományos velejárójának számító eső is, és ez már a második körben meghozta az első balesetet: Barrichello és Alonso csúszott egymásba. A koccanás nyomán a brazil kiállt a versenyből, a biztonsági autó pedig csatlakozott a futamhoz. A safety car – és a rövid zápor – elvonulása után Vettel taposott bele a gázpedálba, és felzárkózott a harmadik helyre, ám a 17. körben megpróbálta megelőzni Buttont, de az előzési manőver közben elvesztette az uralmat autója fölött, és oldaltól telibe kapta a McLarent. A vétlen Button versenye véget ért, a német viszont egy orrkúpcserével megúszta, igaz, bokszutcaáthajtással sújtották elővigyázatlansága miatt. Aztán alighogy visszaért a pályára, máris térhetett vissza a depóba, miután közeli kalandba keveredett Liuzzival: az olasz autójának első vezetőszárnya hozzáért a Red Bull bal hátsó kerekéhez, így Liuzzi orrkúpért, Vettel pedig abroncsért látogathatott ki a bokszba.
Kilenc körrel a 44 körös futam vége előtt aztán ismét eleredt az eső, ez pedig majdnem az élen akkorra már 12 másodperces előnnyel autózó Hamilton versenyének végét jelentette: az angol autója megcsúszott, kivágódott a kavicságyba, és csupán milliméterekkel kerülte el a szalagkorlátot. Előnye azonban akkora volt, hogy még ezt követően is vissza tudott térni az első pozícióba. Közben a mezőny kiment esőgumikért, és Kubica a bokszutcában hibázott – elnézte a parkolást –, így Webber a depóban előzte meg. A csúszós aszfaltcsík közben Alonsót is megtréfálta: a spanyol Ferrarija megpördült, majd az oldalfalat érintve keresztben érkezett vissza a pályára, így ismét be kellett küldeni a biztonsági autót. A safety car aztán három körrel a vége előtt kiállt, az élen álló pilóták azonban már nem kockáztattak, így Hamilton újabb győzelmet ünnepelhetett, visszavéve ezzel az első helyet Webbertől az összetett pontversenyben.
Belga Nagydíj, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren), 2. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 3. Robert Kubica (lengyel, Renault), 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 5. Adrian Sutil (német, Force India), 6. Nico Rosberg (német, Mercedes), 7. Michael Schumacher (német, Mercedes), 8. Kobajasi Kamui (japán, Sauber), 9. Vitalij Petrov (orosz, Renault), 10. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso). Az összetett pontversenyek állása, pilóták: 1. Hamilton 182 pont, 2. Webber 179, 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 151, 4. Jenson Button (brit, McLaren) 147, 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 141, 6. Massa 109, 7. Kubica 104, 8. Rosberg 102, 9. Sutil 45, 10. Schumacher 44, 11. Rubens Barrichello (brazil, Williams) 30, 12. Kobajasi 21, 13. Petrov 19, 14. Vitantonio Liuzzi olasz, Force India) 12, 15. Nico Hülkenberg (német, Williams) 10, 16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 7, 17. Pedro de la Rosa (spanyol, Sauber) 6, 18. Alguersuari 4. Csapatok: 1. Red Bull 330, 2. McLaren 329, 3. Ferrari 250, 4. Mercedes 146, 5. Renault 123, 6. Force India 57, 7. Williams 40, 8. Sauber 27, 9. Toro Rosso 11.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.