
Fotó: Agerpres
2009. szeptember 28., 10:442009. szeptember 28., 10:44
Diadala annak is köszönhető, hogy a szombati időmérőn alaposan felborult az eddigi erőegyensúly: a világbajnoki pontversenyben élen álló Jenson Button (Brawn–Mercedes) csupán a 12. rajthelyet tudta megszerezni, és Kimi Räikkönen (Ferrari) sem került be az első tízbe.
Az első helyről Hamilton indulhatott, majd Vettel (Red Bull) és Rosberg (Williams) következett. Button csapattársa, az összetettben második Rubens Barrichello ugyan bekerült az élmezőnybe, de abban sem volt köszönet: az ötödik helyet birtokolta éppen az időmérőn, amikor utolsó gyors körén, a helyosztó lezárulta előtt mintegy fél perccel az oldalfalnak csapódott, így le is kellett fújni a kvalifikációs megmérettetést.
Barrichello viszont nem indulhatott az ötödik helyről, mert a hétvége során autójában váltót kellett cserélni, ezért öt hellyel visszasorolták a rajtrácson. Hasonlóan jár Heidfeld is, akinek a boxutcából kellett rajtolnia, mivel a futam előtt autója túl könnyűnek bizonyult.
A rajtnál viszont mindkét Brawn-autó részben helyrehozta a kisiklást: Barrichello három, Button pedig két helyet javított, miközben az élen Hamilton elhúzott, Rosberg pedig bevágott Vettel elé, és átvette tőle a második helyet.
Ezt követően az élmezőnyben kevés változás történt, a mozgalmasabb eseményeket a hátsó traktusban lehetett figyelemmel követni: az előző két futam jó szereplése után ismét visszaszürkült Force Indiában ülő Sutil viaskodott a második, Ferrari volánjánál töltött futamán sem túl fényesen versenyző Fisichellával, akit a másik Force Indiában ülő Liuzzi is „kóstolgatott”, miközben mindannyiukat feltartotta a Toro Rossó-s Alguersuari.
A huszadik körben aztán a szűk, városi pálya kikövetelte első áldozatait: Sutil autója megcsúszott, miközben Alguersuarit próbálta előzni, de a holland pilóta jó reflexszel megfogta, így a pálya közepén megpördült, és keresztbeállt. A mögötte érkező Nick Heidfeld (BMW) már nem tudott leállni, és legyalulta a Force India orrát, ezért a roncsok eltakarításáig be kellett küldeni a biztonsági autót.
A közjáték az élen haladó Hamilton számára is kellemetlenséget hozott, hiszen így a mögötte autózó Vettel megérkezett a nyakára, és támadásba lendült. A németet azonban cserbenhagyta az autója: szép lassan „szétesett a pályán”. Ha pedig ez nem lett volna elég, még egy boxutca-áthajtásos büntetést is kapott, mivel korábbi kerékcseréje során túl gyorsan hajtott a depóban.
A másik Red Bull sem volt szerencsésebb: Webber autójának jobb első fékje elfüstölt, így a versenygép egy kanyarban kicsúszva háttal az oldalfalban landolt. Kisvártatva aztán már csak egyetlen vörös bikás autó maradt a pályán: szintén fékhiba miatt a Toro Rosso egyszerre rendelte ki mindkét pilótáját a depóba, majd anélkül, hogy hozzányúltak volna az autókhoz, egyszerűen betolták őket a garázsba.
Button viszont nem panaszkodhatott: az angol olyan tempóban autózott, hogy második kiállását követően sikerült az ötödik helyre visszaállnia, megelőzve ezzel Barrichellót. A csapat ezzel elégedett is volt, hiszen az angol pilóta esélyei tovább nőttek a világbajnoki cím megszerzésére, Hamilton győzelme, illetve Glock második, valamint Alonso harmadik helye az összetett végeredmény szempontjából ugyanis már nem sokat számított.
Hamilton azért természetesen így is boldog volt. „Kemény verseny volt, de jól elcsíptem a rajtot. Tudtam, ha néhány körrel tovább kint maradok a boxkiállás előtt, mint a többiek, akkor növelhetem az előnyömet. Sikerült kézben tartanom a versenyt, így jó kis show-t sikerült összehozni. Mindannyian nagyon boldogok vagyunk” – összegzett a végén a győztes.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.