Hirdetés

Hamilton rajt-cél győzelmet aratott Kínában

Rajt-cél győzelmet aratva nyerte meg a vasárnapi Forma–1-es Kínai Nagydíjat Lewis Hamilton, a Mercedes angol pilótája, aki idei második, pályafutása 35. győzelmét aratva növelte előnyét az összetett pontversenyben. A Mercedes kettős győzelmet ünnepelhetett, mivel Nico Rosberg a dobogó második fokára állhatott fel.

Balogh Levente

2015. április 12., 13:482015. április 12., 13:48

A szombati időmérő is Hamiltonról szólt: immár hagyományosan, az idei harmadik futamon harmadízben az első rajtkockát szerezte meg. A második helyről csapattársa, Rosberg, a harmadikról Sebastian Vettel (Ferrari) indulhatott.

A rajtot követően mindhárman megtartották pozíciójukat, Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen viszont a hatodik helyről rajtolva elhúzott a két williamses, Massa és Bottas mellett, és följött a negyedik helyre.

A sorrend nem változott az első kerékcserék után sem, a mezőny létszáma viszonyt csökkent. A 10. körben Hülkenberg Force Indiája „vérzett el” műszaki hiba miatt, a 17.-ben pedig Kvjat Red Bullja kényszerült óriási füstfelhő közepette föladni a versenyt.

Az élboly a továbbiakban is az első körben kialakult sorrendben maradt, Hamilton egy kicsit elszakadt Rosbergtől, Vettel viszont szorosan Rosberg nyomában volt. Némi izgalmat a középmezőny szállított, ahol Ricciardo (Red Bull) és Ericsson (Sauber) küzdött a 11. helyért.

Az első négy sorrendje a második bokszkiállás után is ugyanaz maradt, és a látványosság ismét a hátsó sorokból érkezett: Button (McLaren – Honda) és Maldonado (Lotus) viaskodott a 13. pozícióért. A küzdelem során a két autó összekoccant, Maldonado megpördült, így leszakadt az angolról, aki sérült első szárnnyal került ki a „csúcstalálkozóból.” Maldonado nem sokkal később feladni kényszerült a versenyt.

A végére aztán be kellett küldeni a biztonsági autót: három körrel a leintés előtt Max Verstappen Toro Rossója a pálya szélén robbant le, és amíg a füstölgő autót nem kis nehézségek árán kitolták az aszfaltcsíkról, a mezőnyt le kellett lassítani. Mivel a mentés elhúzódott, a mezőny a biztonsági autó mögött haladva futott be a célba, így Hamilton rajt-cél győzelmét semmi sem veszélyeztette. Mögötte Rosberg, majd Vettel gördült át a célvonalon.

„Fantasztikus munkát végzett a csapat, minden jól ment a hétvégén. Jó helyről indulhattam, és onnan már csak tartanom kellett a helyemet, és vigyázni kellett a gumikra. A biztonsági autó senkinek sem jó, hiszen ha mögötte ér be az ember a célba, elmarad a katarzis” – mondta a győztes Hamilton a futamot követően.

Kínai Nagydíj: 1. Lewis Hamilton (Mercedes), 2. Nico Rosberg (Mercedes), 3. Sebastian Vettel (Ferrari), 4. Kimi Räikkönen (Ferrari), 5. Felipe Massa (Williams-Mercedes), 6. Valtteri Bottas (Williams-Mercedes), 7. Romain Grosjean (Lotus-Mercedes), 8. Felipe Nasr (Sauber-Ferrari), 9. Daniel Ricciardo (Red Bull-Renault), 10. Marcus Ericsson (Sauber-Ferrari).

A vb élcsoportja, pilóták: 1. Lewis Hamilton 68 pont, 2. Sebastian Vettel 55, 3. Nico Rosberg 51, 4. Felipe Massa 30, 5. Kimi Räikkönen 24. Konstruktőrök: 1. Mercedes 119, 2. Ferrari 79, 3. Williams-Mercedes 48, 4. Sauber-Ferrari 19, 5. Red Bull-Renault 13.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés