
A legutóbbi két futamon is győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma–1-es Kínai Nagydíjat, ezzel négy pontra megközelítette az összetettben élen álló, most második csapattársát, Nico Rosberget.
2014. április 20., 12:352014. április 20., 12:35
A 2008-ban világbajnok Hamiltonnak ez volt pályafutása 25. futamgyőzelme, s karrierje során először sikerült egymás után három GP-n diadalmaskodnia. A brit 2011 után nyert ismét Kínában, a Mercedes istálló pedig sorozatban harmadszor örülhetett kettős győzelemnek.
A harmadik helyen Fernando Alonso, a Ferrari spanyol pilótája ért célba, a héten csapatfőnök-váltáson átesett olasz gárdának ez volt az idei első dobogós helyezése. A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) ötödik lett.
Hamilton tökéletesen kapta el a rajtot, miközben Felipe Massa (Williams) a hatodik helyről szenzációs manőverrel a harmadik helyért csatázó Alonso és Daniel Ricciardo (Red Bull) közé érkezett. Alonso és Massa autójának kerekei összeértek, emiatt utóbbi visszacsúszott, előbbi harmadikként fordult az első kanyarban.
Egy kör után Hamilton, Vettel, Alonso, Ricciardo, Massa, Nico Hülkenberg (Force India) volt az első hat sorrendje, Rosberg a hetedik helyre esett vissza, mivel a rajtnál összekoccant Valtteri Bottas (Williams) autójával. A német versenyző aztán hamar megelőzte Hülkenberget és Massát is, s feljött az ötödik pozícióba.
Az első kerékcserék sorát az élmezőnyben száguldók közül Alonso kezdte meg, ő a 12. körben járt a boxban, utána Vettel is a szerelőihez gurult, de a spanyol mögé ért vissza a pályára. A 14. körben Rosberg autóján is kereket cseréltek, két körrel később Ricciardo is a boxba hajtott. Hamilton óriási előnnyel haladt az élen, s nem jelentett gondot neki visszatérni a vezető pozícióba az első kerékcseréje után. A 20. körben Hamilton mögött Alonso, Vettel, Rosberg, Ricciardo és Hülkenberg következett.
Rosberg két körrel később megelőzte Vettelt, majd utóbbinak a boxból rádión azt az utasítást adták, hogy engedje el a mögötte haladó csapattársát, Ricciardót, s ez a 26. körben meg is történt.
Rosberg egyre közelebb ért Alonsóhoz, ezért a spanyolt a 34. körben kihívták a boxba kerékcserére, egy körrel később Vettel is a szerelőkhöz hajtott friss abroncsokért.
A 38. körben Rosberg és Ricciardo egyszerre cserélt kereket, így az élmezőnyből ismét a még mindig magabiztosan vezető Hamiltonnak maradt csak hátra egy boxlátogatás. Erre azonnal sort is kerítettek a Mercedesnél, s a szerelők még az első vezetőszárnyat is meg tudták tisztítani, Hamilton ezzel együtt biztosan tért vissza elsőként a pályára.
Tizenöt körrel a leintés előtt Hamilton, Alonso, Rosberg, Ricciardo, Vettel, Hülkenberg volt az első hat sorrendje, s a verseny végéig ebben annyi változás történt, hogy Rosberg a célegyenesben nagyon könnyedén száguldott el Alonso mellett.
A vb következő futamát három hét múlva Spanyolországban rendezik.
Kínai Nagydíj, pontszerzők:
1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:36:52.810 óra (56 kör, 305,066 kilométer)
2. Nico Rosberg (német, Mercedes)
3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
5. Sebastian Vettel (német, Red Bull)
6. Nico Hülkenberg (német, Force India)
7. Valtteri Bottas (finn, Williams)
8. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
9. Sergio Perez (mexikói, Force India)
10. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
A vb-pontverseny élcsoportja 4 futam után (még 15 van hátra), pilóták:
1. Rosberg 79 pont
2. Hamilton 75
3. Alonso 41
4. Hülkenberg 36
5. Vettel 33
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.
szóljon hozzá!