
2012. szeptember 10., 08:412012. szeptember 10., 08:41
Lewis Hamilton ezúttal gond nélkül jött el a startnál és őrizte meg vezetőpozícióját, az egy héttel korábbi, belgiumi győztes Jenson Buttont azonban otthagyta az időmérő egyik meglepetés-pilótája, Felipe Massa (Ferrari), aki annak köszönhetően indulhatott a harmadik rajtkockából, hogy Paul di Restát (Force India) váltócsere miatt öt hellyel hátrébb sorolták.
A belgiumi rajtbaleset után, amely során Romain Grosjean (Lotus) pár másodperc alatt kiütötte Hamiltont és Fernando Alonsót (Ferrari), a sportág irányítói drákói szigorral léptek fel, így az egyfutamos eltiltást kapott franciát a Lotus tesztpilótája, Jérome d’Ambrosio helyettesítette. A mezőny másik „veszélyes emberét” Pastor Maldonadót (Williams) sem kímélték – a venezuelai a korábbi manőverei miatt tízhelyes büntetést kapott, így csak a 22. helyről startolhatott.
Mindez bizonyára nem vigasztalta Fernando Alonsót, aki az időmérőn támadt műszaki gondjai miatt csak a tizedik helyről indulhatott, ám olyan lendülettel vágott neki a futamnak, hogy két kör alatt négy helyet lépett előre, majd a hetedikben ő is elment Michael Schumacher (Mercedes) mellett, akit három körrel korábban már Sebastian Vettel (Red-Bull) is otthagyott. Közben őrült száguldásban volt Sergio Perez is – a Sauber-pilóta a 12. helyről startolt, de a Mercedes-pilóták korai kerékcseréje, és több sikerest követően a 17. körben már a hatodik helyen körözött.
Az egyre jobban kopó gumiabroncsaival Massa nem tudta tovább feltartóztatni Buttont, így a 19. körben már ismét a két McLaren állt az élen. A kerékcseréiket követően Alonso pedig élesen támadta Vettelt, majd többszöri próbálkozás után sikerült is megelőznie, így a spanyol a 29. körben már az ötödik helyen állt. Az állapot egy körön át tartott, a versenyt akkor vezető Sergio Perez ugyanis csak a 30. körben jött ki az első kerékcseréjére, majd a nyolcadik helyre állt vissza.
Négy körrel később azonban a mexikói akaratlanul is javított egy pozíciót: Button idei pechszériája tovább folytatódott, és a második helyen álló brit pilóta autója a 34. körben megadta magát. Két körrel később Perez egy újabb hellyel jöhetett előre – a versenybírák úgy ítélték meg, hogy a vb-címvédő Vettel Alonso egyik korábbi próbálkozásánál szabálytalanul tartotta föl a pontverseny jelenlegi éllovasát, így áthajtásos büntetést kapott.
A német pilóta kilencediknek ért viszsza, Perez pedig tovább folytatta menetelését – a 37. körben megelőzte Kimi Räikkönent (Lotus), majd a két kiállásos taktikával versenyző Schumacher állt ki előle. Miközben az élen köröző Hamiltont senki sem zavarta, Alonso elment Massa mellett, de már ekkor látszott, hogy nem lehet nyugodt a második helyét illetően. Perez ugyanis továbbra is elképesztő tempóban autózott, és a 44. körben simán ment el Massa mellett, és vette célkeresztbe a másik Ferrarit.
Az újabb előzéshez csupán két körre volt szüksége, így hét körrel a leintés előtt a Sauber versenyzője megérdemelten állt a második helyen. A dobogót szintén bravúros módon elcsípő Alonso pedig annak örülhetett, hogy a két Red-Bull egyike sem fejezte be a futamot, így továbbra is tetemes előnnyel vezeti a pontversenyt. Ám, ha a McLaren fölénye kitart a hátralévő ázsiai és amerikai futamokon is, akkor az évzáróra ismét parázs csata alakulhat ki a vb-címért.
Olasz Nagydíj, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes), 2. Sergio Pérez (mexikói, Sauber-Ferrari), 3. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari), 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 5. Kimi Räikkönen (finn, Lotus-Renault), 6. Michael Schumacher (német, Mercedes), 7. Nico Rosberg (német, Mercedes), 8. Paul di Resta (brit, Force India-Mercedes), 9. Kobajasi Kamui (japán, Sauber-Ferrari), 10. Bruno Senna (brazil, Williams-Renault).
A pontverseny állása, pilóták: 1. Alonso 179 pont, 2. Hamilton 142, 3. Räikkönen 141, 4. Sebastian Vettel (német, Red-Bull–Renault) 140, 5. Mark Webber (ausztrál, Red-Bull–Renault) 132, 6. Jenson Button (brit, McLaren-Mercedes) 101, 7. Rosberg 83, 8. Romain Grosjean (francia, Lotus-Renault) 76, 9. Pérez 65, 10. Massa 47, 11. Schumacher 43, 12. Kobajasi 35, 13. Di Resta 32, 14. Nico Hülkenberg (német, Force India-Mercedes) 31, 15. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams-Renault) 29, 16. B. Senna 25, 17. Jean-Éric Vergne (francia, Toro Rosso-Ferrari) 8, 18. Daniel Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso-Ferrari) 4. Konstruktőrök: 1. Red Bull-Renault 272, 2. McLaren-Mercedes 243, 3. Ferrari 226, 4. Lotus-Renault 217, 5. Mercedes 126, 6. Sauber-Ferrari 100, 7. Force India-Mercedes 63, 8. Williams-Renault 54, 9. Toro Rosso-Ferrari 12.
Norvégia végzett az éremtáblázat élén a 2026-os milánói–cortinai téli olimpián, miután 18 arany-, 12 ezüst- és 11 bronzérmet szerzett, ezzel felülmúlva négy évvel ezelőtti, pekingi rekordját.
Kritikus hangnemben posztolt Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter a téli olimpián Romániát képviselő Julia Sauterről. A paralimpiai bajnok szerint a műkorcsolyázó 17. helyezése nem érdemel méltatást.
A Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a bolgár Ludogorec vendégeként a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc csütörtöki első mérkőzésén Razgradban.
A holland Virgil van Dijk úgy véli, Szoboszlai Dominik veheti majd át a csapatkapitányi karszalagot az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpoolnál.
Még mindig nem épült fel teljesen Gyenes Emánuel szatmárnémeti motorversenyző, aki az idei Dakar-ralin szenvedett súlyos balesetet.
A magyar színekben induló Pavlova Maria, Sviatchenko Alexei negyedik lett a műkorcsolyázók páros versenyében a milánói téli olimpia hétfői napján, az aranyérmet a japán Miura Riku, Kihara Rjuicsi duó szerezte meg.
Magyarellenességgel és kettős mérce alkalmazásával vádolja a román első osztályú bajnokságot szervező hivatásos ligát (LPF) az FK Csíkszereda.
Spanyol ellenféllel csap össze a Nagyváradi VSK a vízilabda Eurokupa nyolcaddöntőjében, ahol magyar–magyar párharc is lesz. A vízilabda Bajnokok Ligájában összesorsolták a címvédő Ferencvárost az olasz sztárcsapattal.
Sérülésekkel, bizonytalansággal és a visszavonulás gondolatával terhelt időszak után tért vissza a nemzetközi dobogóra Incze Kriszta sepsiszentgyörgyi birkózó.
A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajna, Georgia és Észak-Írország csapatával találkozik majd a 2026/2027-es Nemzetek Ligája B divíziójának 2-es csoportjában. Megismerte ellenfeleit Románia válogatottja is.