
Fotó: Citynews.ro
Másodjára is elhalasztja korábban bejelentett operációját Simona Halep. A nőitenisz-világranglista harmadik helyezettje szerdán kolozsvári sajtótájékoztatóján közölte, hogy bár a műtét még mindig szükséges, legfrissebb vizsgálatainak eredményei lehetővé teszik számára, hogy a hétvégi Fed Kupa-mérkőzések után részt vegyen a dubaji és a dohai tornán is.
2016. február 03., 16:042016. február 03., 16:04
A konstancai sportoló, mint ismert, nemrég egészségügyi szempontokra hivatkozva a csehek elleni válogatott szerepléssel egyetemben lemondta az azt követő két versenyt is, de ahogyan előbbi döntésén egy hét leforgása alatt változtatott, úgy most ismét meggondolta magát.
„Jelenleg jól érzem magam. Hogy mi lesz a tornák után, még nem tudom, most csak ezekre összpontosítok\" – közölte Halep, aki társaihoz hasonlóan pénteken tudja meg, hogy milyen program szerint adogat majd szombaton és vasárnap a Fed Kupa Világcsoportjában, a címvédő csehek elleni negyeddöntőben.
A kolozsvári viadallal kapcsolatban amúgy Petra Kvitova szerdán jelezte, hogy szeretne visszavágni romániai riválisának, hiszen korábban mindkétszer kikapott tőle. Ezzel együtt még mindig a vendégeknek van nagyobb esélyük, de a hazaiak kapitánya, Alina Tecșor így is bízik abban, hogy „megütik majd a mércét”, és a várakozásoknak megfelelően teljesítenek. Az esetleges elődöntőbe jutás azonban már sporttörténelmi tett lenne.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.
szóljon hozzá!