
Hatból hat vereségre módosult Simona Halep mindenkori mérlege Maria Sarapovával szemben, miután kedden 6:4, 6:4-re kapott ki tőle a női teniszezők szingapúri Bajnokok Tornáján.
2015. október 27., 19:172015. október 27., 19:17
A szezon legjobbjait felvonultató világbajnokság Vörös csoportjába sorolt romániai tehetség – a világelső és egyben címvédő amerikai Serena Williams távolmaradása miatt – az első kiemeltje a viadalnak, a világranglistán a második helyen áll, de orosz riválisa ismét kifogott rajta.
Miközben az első fordulóban, Flavia Pennettával szemben a konstancai versenyező volt az, aki irányítása alatt tartotta a játékot – most a 28 éves Sarapova mondhatja el ugyanezt, hiszen bár a közel kétórás viadal második játszmájában Halep 5:1-ről felzárkózott, fordításra már nem maradt energiája.
Halep „mumusa\" így a csoport élére állt, és az olasz Pennetta ellen már egyetlen nyert játszmával bebiztosítja az elődöntős szereplést. Az utolsó fordulóban a román versenyzőnek viszont nyernie kell a továbblépéshez. Csütörtöki ellenfele, a lengyel Agnieska Radwanska kedden a második vereségét könyvelte el: Sarapova után Pennetta előtt is fejet hajtott (7:6, 6:4).
Szerdán a Fehér csoport második fordulóját rendezik, ahol hétfőn a német Angelique Kerber 6:2, 7:6 (7-3)-ra legyőzte a cseh Petra Kvitovát, míg a spanyol Garbine Muguruza a szintén cseh Lucie Safarovát múlta felül 6:3, 7:6 (7-4)-re.
A magyar labdarúgó-válogatottnak több mint 80 százaléka esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezők F csoportjában a pótselejtezőt érő második helyet.
Magyarország labdarúgó-válogatottja legyőzte Örményország együttesét a világbajnoki selejtezősorozat F csoportjának ötödik fordulójában, így nagy lépést tett a pótselejtező felé.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az Arad megyei Szemlak községben felavatták Helmut Duckadam BEK-győztes futballkapus egész alakos szobrát, amelyet csütörtök délben lepleztek le a néhai labdarúgó özvegye és családtagjai körében.
Elszenvedte második vereségét a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A Körös-parti együttes a kedd esti harmadik fordulóban simán kikapott hazai medencében az olasz Bresciával szemben, így lecsúszott csoportja harmadik helyére.
Tavalyi kiváló szereplésének megismétlése, a legjobb nyolc közé jutás szempontjából nagyon fontos mérkőzés vár a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában a Nagyváradi VSK-ra, amely a kőkemény Brescia együttesét fogadja kedden.
Peteris Skudra lett a jégkorong Erste Ligában szereplő Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A klub honlapja hétfőn számolt be arról, hogy a szlovák Extraligából érkező lett szakember a héten már megkezdi a munkát a Sportklubnál.
Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos csapata, a címvédő Liverpool FC 3-0-ás vereséget szenvedett a Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíjat vasárnap Sao Paulóban, ezzel a sikerrel tovább növelte az előnyét a világbajnoki pontverseny élén csapattársával, az ötödikként célba érő Oscar Piastrival szemben.
Végső nyugalomra helyezték szombaton délután a nagyváradi Rulikowski Városi Köztemetőben Jenei Imrét, a magyar és a román labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitányát, aki 1986-ban a Bukaresti Steauával megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
szóljon hozzá!