2010. február 26., 10:282010. február 26., 10:28
A szezonnyitót azért kellett elhalasztani, mert egy hete az időjárás következtében a pályák többsége még alkalmatlan volt a játékra. A második helyen álló hajdúságiak revánsra készülnek az immár Tornyi Barnabás irányította DVTK ellen, a júliusi nyitófordulóban ugyanis egy 94. percben kapott 11-es góllal kikaptak a rivális otthonában.
A Debrecennek szüksége is van a három pontra, ha tartani akarja a lépést a története első bajnoki címére hajtó, őszi első Videotonnal. A pro-licenccel nem rendelkező Craig Short miatt a hivatalosan még vezetőedző nélküli Ferencváros zárt kapuk mögött fogadja a Haladást, miután a korábbi hárommeccses eltiltás csökkentését nem tudta elérni a klub. A téli igazolások tekintetében felemásan „teljesítettek” a csapatok a téli szünetben.
A legtöbb futballistát, 15-öt, a Diósgyőr szerződtette, a ZTE kerete ezzel szemben egyáltalán nem változott. A legrangosabb átigazolást a Haladás hajtotta végre, ugyanis az angol Hull Citytől fél évre kölcsönbe megszerezte Halmosi Pétert, a legtöbbet pedig alighanem a Videoton költötte, noha csak négy játékost igazolt – köztük a szerb Nemanja Nikolicsot és a montenegrói Milko Novakovicsot.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.
Rosszul lett és kórházba került vasárnap a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu.
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a vasárnapi Forma–1-es Japán Nagydíjat, sikerével pedig a világbajnoki pontversenyben is átvette a vezetést.