2008. június 23., 00:002008. június 23., 00:00
Az emlékezetes siker több százezer embert vezényelt az utcákra nemcsak Törökországban, hanem a meccs helyszínén, Bécsben, illetve Svájcban is. Az örömünnep több helyen rendbontásokba torkollott, amelyek során két török szurkoló életét vesztette. A halálos kimenetelű összetűzések egy bécsi kocsmában történtek, ahol az ünneplők egy csoportja rátámad a szórakozóhelyen szomorkodó horvátokra. A megtámadott drukkerek pisztolylövésekkel válaszoltak, amelyek két törököt halálosan megsebesítettek. Verekedésekről érkeztek hírek Bécs Ottakring nevű negyedéből is, ahol jelentős horvát közösség él. A Bilic-csapat drukkerei kövekkel dobálták meg az ünneplő törökök csoportjait, majd a rendőröket is, illetve több olyan ház ablakát betörték, amelyre török zászlót függesztettek ki.
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága eljárást indított a török és horvát szövetség ellen a stadionon belül történt szurkolói rendbontások miatt is, ugyanis mindkét válogatott drukkerei görögtüzeket gyújtottak. A horvátok füstbombákat és petárdákat is bedobtak a játéktérre, míg a tizenegyespárbaj után több török berohant a pályára.
Hírösszefoglaló
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.