
Három mérkőzéssel zárult hétfőn a Liga 1 20. fordulója: a Temesvári Poli Florin Nanu 89. percben szerzett góljának köszönhetően három ponttal távozott Medgyesről.
2014. február 25., 17:112014. február 25., 17:11
A Gaz Metan Cristian Todea piros lapja miatt már a 3. percben emberhátrányba került, ennek ellenére a mérkőzés nagy részében fölényben játszott a Temesvári Poli ellen.
A három pont mégis a vendég együttesé lett, hiszen a hazaiak két megítélt büntető (Bawab 73., Petre 76.) közül egyiket sem értékesítették, Florin Nanu hajrában szerzett gólja így vendég győzelmet jelentett.
Két héten belül a címvédő Bukaresti Steaua másodszor is négy gólt rúgott a Concordia Chiajnának. A harmadik fordulóból elhalasztott mérkőzést február 14-én pótolták, Laurenţiu Reghecampf együttese pedig 4-0-ra nyert hazai környezetben. A hétfői mérkőzésen a forgatókönyv nem sokat változott: a Steaua már a 17. percben két góllal vezetett, egyetlen különbség, hogy a Chiajnának ezúttal összejött a becsületgól. Papaszterianosz a 91. percben állította be a 4-1-es végeredményt.
A Kolozsvári U a Ceahlăul otthonában lépett pályára az idei első fordulóban, és döntetlent ért el a 66. perctől emberhátrányban játszó hazai csapat ellen. A Ceahlăult – a Kolozsvári CFR-hez szerződött Vasile Miriuţă helyett – az ideiglenesen kinevezett Costel Ilie irányította.
Liga 1, 20. forduló, hétfői eredmények:
Ceahlăul Piatra Neamţ–Kolozsvári U 1-1 (M. Constantinescu 27., illetve Bucşa 64.)
Concordia Chiajna–Bukaresti Steaua 1-4 (Papaszterianosz 91., illetve Chipciu 6., Sînmărtean 17., N. Stanciu 50., Piovaccari 81.)
Medgyesi Gaz Metan–Temesvári ACS Poli 0-1 (Fl. Nanu 89.)
A Liga 1 állása:
1. Steaua 20 14 6 0 46-13 48
2. Astra 20 14 3 3 48-19 45
3. Petrolul 20 11 8 1 30-12 41
4. Pandurii 20 10 4 6 41-24 34
5. Dinamo 20 9 5 6 29-18 32
6. Vaslui 20 8 6 6 21-15 30
7. CFR 20 7 8 5 26-21 29
8. Ceahlăul 20 7 7 6 20-19 28
9. Gaz Metan 20 7 6 7 23-22 27
10. Chiajna 20 7 4 9 23-28 25
11. ACS Poli 20 7 4 9 18-24 25
12. Năvodari 20 6 4 10 19-38 22
13. Oțelul 20 6 3 11 22-35 21
14. Viitorul 20 5 6 9 15-32 21
15. Botoşani 20 5 5 10 17-32 20
16. Brassói FC 20 3 8 9 19-27 17
17. Kolozsvári U 20 4 5 11 17-35 17
18. Corona 20 2 4 14 14-34 10
Románia válogatottja győzelemmel kezdte a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságot, amelynek második napján 15-7-re felülmúlta Szlovákia együttesét. Vancsik Leventéékre a továbbiakban a török és az olasz vízilabda-válogatott vár a csoportban.
A magyar válogatott főként kiváló védekezésének köszönhetően 15–7-re nyert a francia csapat ellen a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokság szombati nyitónapján.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 33–23-ra legyőzte Romániát a péntek este Győrben rendezett Eb-felkészülési mérkőzésen. A két ország kézilabda-válogatottjainak ez volt a 81. egymás elleni meccse, az örökmérleg egyelőre még a románok javára billen.
Az autósok mezőnyében az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah volt a leggyorsabb a Dakar-rali pénteki hatodik szakaszán, ezzel pedig az összetettben is átvette a vezetést, míg a motorosoknál az ausztrál Daniel Sanders előnye 45 másodpercre csökkent.
Az egyaránt Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a Bukaresti CSM női kézilabdacsapatához igazol.
93 éves korában elhunyt Kemény Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány Kemény Dénes édesapja, a magyar vízilabda legendás nevelőedzője.
Fiatalos csapattal és lendülettel vág neki a magyar férfi vízilabda-válogatott a szombaton elrajtoló belgrádi Európa-bajnokságnak. Jansik Szilárd és Vigvári Vendel arról nyilatkozott a Krónikának, milyen elvárásokkal utaznak a 37. kontinenstornára.
A petrozsényi Adrian Ahrițculesei hegymászó meghódította az Antarktisz legmagasabb csúcsát, a 4892 méter magas Vinson-hegyet. A dél-erdélyi hegymászó az úgynevezett Hét csúcs-kihívás keretében érte el a sikert.
Nyomozás kezdődött a 34 éves korában elhunyt kajakozó világbajnok, Dudás Miklós halála ügyében.
A Bors értesülései szerint elhunyt Dudás Miklós magyar világbajnok kajakozó. A lapnak állításuk szerint biztos forrás erősítette meg a tragikus hírt.
szóljon hozzá!