
Fotó: MTI
2008. február 01., 00:002008. február 01., 00:00
Ám elmondása szerint nem sikerült elsimítania a játékosokkal a konfliktusokat, amelyek a csalódást keltõ nyolcadik helyezéssel zárult franciaországi vb alatt kiélezõdtek. Az 55 esztendõs Hajdu jelenleg az MKSZ szakmai igazgatója, ezt a munkáját a továbbiakban is ellátja. A tréner korábban – Skaliczky László elõtt – a férfiválogatott szövetségi kapitánya volt, valamint Kuvaitban és a Vác nõi együttesénél is dolgozott. Hajdunak február 20-áig kell megneveznie a játékoskeret és a szakmai stáb tagjait. A magyar nõi válogatott március 28. és 30. között Nimes-ben olimpiai selejtezõtornán vesz részt a házigazda francia, az elefántcsontparti, illetve egy ázsiai együttes társaságában. A négyes elsõ két helyezettje kijut a pekingi játékokra. A csütörtöki kapitányválasztó elnökségi ülésen a testület megosztott volt abban, hogy lehessen-e klubedzõ a kapitány, illetve a most kinevezendõ tréner csak a selejtezõre kapjon megbízatást. Végül azonban Hajdu János kinevezése mellett döntöttek, mandátuma pedig az ötkarikás játékok végéig szól. „Nagy lehetõség, és nagy felelõsséggel járó munka is egyben a kapitányi tisztség – mondta kinevezése után Hajdu János. – Szakmai igazgatóként élvezem a munkát, rálátásom van a teljes nõi mezõnyre. Több válogatott játékossal beszéltem már, akik jelezték, hogy a csapaton belüli feszültség elsimítható, egyszerûen túlérzékenységrõl volt szó. Sajnálom, hogy Németh András leköszönt, õ az elsõk között lesz, akikkel beszélni fogok. Bízom a csapatban, bízom benne, hogy ott leszünk Kínában\". Kiss István, az MKSZ elnöke hangsúlyozta: sajnálják, de tudomásul vették, hogy Németh három év után távozott. „Nem lehet más cél, mint kijutni az olimpiára\" – tette hozzá Kiss István. MTI
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.