Hirdetés

Hagyományt teremt a Dribli: Kárpát-medencei gyerekfocikupa Kolozsváron

Először mérkőztek meg a Kárpát-medencei gyerekfocikupáért Kolozsváron. A Dribli-majális elnevezésű hétvégi tornán kolozsvári, tordai, csíkszeredai, szatmárnémeti csapatok mellett Debrecen is képviseltette magát. 

Kiss Előd-Gergely

2015. május 10., 15:332015. május 10., 15:33

Az eseményt a Fellegváron, a CMC-sportközpont füves pályáján rendezték, ahol a kilátogató szülőknek köszönhetően mintegy kétszáz fős nézősereg előtt mutathatták be focitudásukat a gyerekek.

A mérkőzéseket követően Könczei Soma, az esemény főszervezője, a Dribli Erdélyi Gyerekfociklub alapítója és vezetője lapunknak elmondta, hogy a tornát hagyományteremtő céllal szervezték meg, így ezután minden év májusában pályára „terelnék” a fiatalokat. Tájékoztatása szerint a jövőre nézve több magyarországi és felvidéki csapat is jelezte részvételi szándékát, ezáltal megerősödik majd a torna Kárpát-medencei jellege.

Mint részletezte, a Driblinek jelenleg U8, illetve U11 korosztályban van versenysport szintjén működő csapata. Számukra rendezték ezt a kupát, így ebben a két korosztályban mérkőzhettek meg a labdarúgó-palánták. „Az volt a célunk, hogy minél több helyi és Kárpát-medencei csapat vegyen részt a tornán, és amellett, hogy a gyermekek játszanak, ismerkedjenek és beszélgessenek is egymással” – fogalmazta meg a Krónikának Könczei Soma.

Hozzátette, a torna meghívásos alapú volt, Kolozsvárról a Kolozsvári CFR gyerekcsapatát, illetve a Liviu Antal-focisulit hívták meg, velük játszanak ugyanis gyakrabban. „Egy torna azért különleges, mert sok szurkoló van, míg egy bajnoki vagy barátságos meccsre csak a két csapat tagjainak szülei jönnek el. Most szinte valamennyi szülő eljött, igazi meccshangulat volt” – magyarázta a tréner.

Az U11-es korosztályban az FK Csíkszereda lett a bajnok a Szatmárnémeti Il Calcio és a Liviu Antal focisuli egyes számú csapata előtt, míg a rendező Dribli alakulata a negyedik helyen zárt. Az U8-asoknál a debreceni Olasz focisuli nyerte a tornát, megelőzve a CFR első csapatát és a Liviu Antal csapatát. A driblis gyerekek hatodikak lettek, az edzőjük azonban teljes mértékben elégedett volt a mutatott játékkal, különösen, hogy kapusuk elnyerte a legjobb hálóőrnek járó díjat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik

Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.

Jöhet a sör a romániai stadionokba, a VIP-ben még a borfogyasztást is megengedik
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség

Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).

A Csíkszereda miatt módosította szabályzatát a Román Labdarúgó-szövetség
2026. június 30., kedd

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről

A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.

Németország után Hollandia is büntetőkkel esett ki a vb-ről
2026. június 30., kedd

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról

Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.

Csodát tett a paraguayi kapus, hazamennek a németek a világbajnokságról
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?

Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.

Afrika lazán becselezte magát a világfutballelitbe – de minek köszönhető a látványos előretörés?
2026. június 24., szerda

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.

A címvédőnek fújhat legközelebb Kovács István a vb-n
2026. június 22., hétfő

Messi új világbajnoki rekordot állított fel

Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.

Messi új világbajnoki rekordot állított fel
Hirdetés
2026. június 21., vasárnap

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető

Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.

Jubileumi meccsen debütált a labdarúgó-vébén a partiumi magyar játékvezető
2026. június 20., szombat

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok

Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.

Kardvívás: a románokat legyőzve sorozatban harmadszor Európa-bajnokok a magyarok
2026. június 17., szerda

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon

Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.

Nem akármilyen meccsen mutatkozhat be Kovács István a világbajnokságon
Hirdetés
Hirdetés