Hirdetés

Hagi végleg lemondott

A Sportul kiesett a bajnoki címért folytatott versenyből Gyakorlatilag már csak két csapat maradt versenyben a bajnoki címért az A osztályos futballbajnokság 28. fordulója után: vasárnap a Steaua és a Rapid is nyerni tudott idegenben, így maradt a katonacsapat kétpontos előnye.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2006. május 22., 00:002006. május 22., 00:00

Labdarúgás
A Steaua egyik riválisát, a Sportul Studenþescet győzte le kemény mérkőzésen: a diákcsapat sztárja Mazilu a 21. percben megsérült, így ma nem utazhat el a válogatottal az egyesült államokbeli turnéra. Ott lesz viszont Amerikában Mirel Rãdoi, akinek büntetőből lőtt gólja meghozta a sikert a bajnokcsapatnak. A Rapid Désen nyert a Kolozsvári CFR ellen, pedig a pályájuk felújítása miatt a „szomszédban” szereplő hazaiak Surdu szép egyéni akciója után hamar megszerezték a vezetést. A nagy formában lévő Viorel Moldovan vezérletével azonban a fővárosiak fordítani tudtak a vasutasrangadón, így két fordulóval a vége előtt még maradt esélyük a végső sikerre. A mérkőzés előtt Mihai Stoica, a Steaua menedzsere bejelentette, hogy a CFR-től származó belső információk szerint a mérkőzést megvette a Rapid, amit a kolozsvári vezetőség határozottan cáfolt.
Hazai pályán kapott ki egy másik erdélyi csapat, a Temesvári Poli is: a Galaci Oþelultól elszenvedett vereséget követően végérvényesen lemondott Gheorghe Hagi vezetőedző, akinek távozását a nézők is követelték. Hagi korábban már benyújtotta lemondását, ám akkor meggyőzték a maradásról. „Nincs, hogyan folytassam tovább. Valakinek fizetnie kell a sikertelenségért, és az én vagyok. A Polinál kitűnőek a feltételek, nagyon sokat fektettek a csapatba, és a nézők többet érdemelnek” – jelentette ki Hagi a mérkőzés után. A vezetőedzővel együtt távozik két segítője, Gabi Balint és Iosif Rotariu is. A végső távozást megerősítette Emil Roºianu, a klub alelnöke is, aki szerint a napokban kineveznek egy ideiglenes trénert, míg a sportsajtó információi szerint a jövő szezontól ismét egy sztáredzőt szeretnének Temesvárra csábítani.


A osztály, 28. forduló: Besztercei Gloria–Konstancai Farul 1-0 (Bruncsevics 20.), FC Vaslui–Iaºi-i Poli 1-1 (I. Baicu 78., ill. Bîlbã 5.), Temesvári Poli–Galaci Oþelul 0-2 (V. Tãnase 64., Elek 82.), Piteºti-i FC Argeº–Dinamo 0-1 (Dãnciulescu 76.), FC Naþional–Tîrgu Jiu-i Pandurii 3-2 (Sãpunaru 59., 61., 85., ill. Buta 69., I. ªtefan 72.), Kolozsvári CFR–Rapid 1-3 (Surdu 12., ill. V. Moldovan 37. Buga 70., V. Negru 89.), Sportul Studenþesc–Steaua 1-2 (Bãlan 52., ill. Nicoliþã 48., Rãdoi 78. – 11-esből), Petrozsényi Jiul–Bákói FCM 2-0 (Paleacu 77., 83 – mindkettő 11-esből).
Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására

2028-ig elhalasztják négy stadion állami költségvetésből történő, 2024-ben jóváhagyott finanszírozását – jelentette be Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.

Cseke: még néhány évig várni kell a nagyváradi, a temesvári és a brassói stadion állami finanszírozására
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét

Az Újpest vendégeként kezdi az új idényt a címvédő Gyergyói HK a jégkorong Erste Liga alapszakaszában, szeptember 18-án.

Közzétették az alig több mint egy hónap múlva rajtoló jégkorong Erste Liga menetrendjét
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon
2026. július 26., vasárnap

Magyar Nagydíj: Norris nyert Mogyoródon

2026. július 22., szerda

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról

A Kolozsváron junior Európa-bajnokságot nyert magyar kézilabdázók mentálisan is erősek, ami nagyon fontos a sportban – jelentette ki a Krónikának Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség székelyudvarhelyi származású elnöke.

Nagyon fontos a mentális felkészülés is. Ilyés Ferenc MKSZ-elnök a fiatal kézilabdázók szintugrásáról
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát

Sótonyi László, a magyar férfi junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője szerint az volt a siker kulcsa az Európa-bajnokság döntőjében, hogy tanítványai mentálisan összezavarták a svédeket, akik nem tudták a saját játékukat játszani.

„Helyén volt a szívünk”. Főszereplők értékelték a Krónikának a magyar junior kézilabda-válogatott kolozsvári Eb-diadalát
2026. július 20., hétfő

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története során másodszor lett aranyérmes.

Labdarúgó-vb: Európába „vándorolt” az aranyérem
2026. július 19., vasárnap

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

Hosszabbítás után a tizennégy gólig jutó Gazsó Péter vezérletével 34-32-re legyőzte a magyar férfi kézilabda junior válogatott Svédországot a kolozsvári U-20-as Európa-bajnokságon a vasárnap esti döntőben, így aranyéremmel térhet haza a torn&a

Erdély fővárosában nyert aranyérmet a magyar junior férfi kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte a francia csapatot.

Tízgólos meccsen dőlt el, ki a bronzérmes a labdarúgó-világbajnokságon
2026. július 17., péntek

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron

A magyar férfi junior kézilabda-válogatott 31-24-re legyőzte Szlovéniát az erdélyi korosztályos Európa-bajnokság pénteki kolozsvári elődöntőjében. A magyar csapat vasárnap a svédekkel döntőzik.

Teljesült a szövetségi edző kívánsága, döntőt játszik a magyar junior kézilabda-válogatott Kolozsváron
2026. július 17., péntek

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n

Bejutott a négy közé Magyarország férfi junior kézilabda-válogatottja az Erdélyben zajló Európa-bajnokságon, miután a negyeddöntőben csütörtök este legyőzte a német csapatot.

Huszonkét év után éremért küzd a magyar junior kézilabda-válogatott az erdélyi Eb-n
Hirdetés
Hirdetés