
2010. május 06., 11:152010. május 06., 11:15
Hagit Jaskó Zoltán is elkísérte – a Kolozsvári U egykori kapusa, az egyetemistacsapat, illetve a Temesvári Poli, a Galatasaray, a Steaua és a román válogatott kapusedzője a tengerparti akadémia vezetőjeként utazott Felcsútra. A látogatás során Hagiék meghívták a Puskás Akadémia U15-ös csapatát az augusztusi konstancai Kelet-európai Sztárklubok Kupájára – amelyen a Dinamo Kijev, a Galatasaray és a Legia Varsó is ott lesz –, míg a felcsútiak a jövő évi Puskás Suzuki Kupán látják vendégül a Hagi Akadémia együttesét.
„Puskás is ballábas volt, 10-esben játszott, 39-es cipőben rúgta a gólokat és eljutott a Real Madridba, csakúgy mint én – éreztette Hagi a két névadó közti kapcsolatot a Puskás Akadémia honlapja, a pfla.hu beszámolója szerint. – Ha a Puskás Akadémia megtalálja a jövő Puskását, a Hagi Akadémia pedig a jövő Hagiját, akkor már elértük a célunkat. Jó futballistát nevelni nem lehet, mi sem vállalkozunk erre. A jó futballista születik, mi csak biztosítjuk a körülményeket ahhoz, hogy aki nagy játékosnak született, az ki tudjon teljesedni”.
Gheorghe Hagi látogatása során Orbán Viktorral is találkozott, aki egyéb elfoglaltsága miatt lemondta a közös vacsorát, ám a szokásos felcsúti edzését nem hagyta ki, és labdacipelés közben szembetalálkozott a romániai küldöttséggel. A Fidesz elnöke a pfla.hu beszámolója szerint ekkor elmondta, Kelet-Közép-Európa büszke Hagira, a román futballtól pedig van mit tanulni a magyar fiataloknak is, főként elszántság, küzdeni tudás tekintetében. Orbán Viktor hozzátette, ha Romániában jár, szívesen körülnéz majd a Hagi Akadémián.
Katonai tiszteletadással temették el pénteken a bukaresti Bellu temetőben Mircea Lucescu egykori labdarúgót és legendás edzőt.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) közzétette a nyári világbajnokságon bíráskodó játékvezetők végleges listáját, amelyen helyet kapott a nagykárolyi születésű Kovács István is, a jelenleg legmagasabban jegyzett romániai futballbíró.
Nyolcvanegyedik életévében elhunyt Mircea Lucescu labdarúgóedző – jelentette be kedden este a Bukaresti Egyetemi Sürgősségi Kórház, ahol a labdarúgóedző kórházi kezelés alatt állt.
Kovács István vezeti a Barcelona és Atletico Madrid közötti mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőinek odavágóján – közölte hétfőn honlapján az UEFA. A találkozót szerdán 22 órától rendezik a Camp Nou stadionban.
A címvédő Ferencváros Corbu Marius két góljával 2-0-ra nyert a Debrecen vendégeként a labdarúgó NB I 28. fordulójának vasárnapi rangadóján. A csángó származású játékost három hónappal ezelőtt szerződtette a Fradi.
Szívinfarktust kapott Mircea Lucescu, a román labdarúgó-válogatott korábbi edzője péntek reggel a bukaresti Egyetemi Kórházban, ahonnan éppen haza akartak engedni.
A magyar válogatott egy helyet rontva 42. a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyen Franciaország átvette a vezetést. A románok hét helyet estek vissza, jelenleg az 56.
A Kongói DK és Irak válogatottja győzött az interkontinentális világbajnoki pótselejtező döntőjében, így teljessé vált a 48 csapatos vb mezőnye.
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.
Különleges élményt jelentett Varga Dániel, a BVSC vezetőedzője számára, hogy csapata Nagyváradon, magyaros környezetben vívhatta ki az elődöntőbe jutást a férfi vízilabda Eurokupában szombaton este.