
Fotó: MTI
Az amerikaiak az elődöntőben 10-5 arányban valósággal agyonverték a teljesen indiszponált szerb válogatottat, így egyébként teljesen megérdemelten jutottak a döntőbe. A magyaroknak már nehezebb dolguk akadt Montenegróval: 6-3-as montenegrói vezetésnél háromgólos hátrányt ledolgozva, a Szécsi Zoltán helyett beállt Gergely István bravúros védéseivel sikerült 11-9-es győzelmet aratni a délszláv vízilabdázók fölött. A magyaroktól elszenvedett vereség a jelek szerint rányomta a bélyegét az Európa-bajnok montenegróiak kedélyállapotára, a bronzmeccsen ugyanis 6-4-es vereséget szenvedtek a szerbektől.
Egyenrangú ellenfelek
Kásásék számára az amerikaiak elleni döntő sem bizonyult könnyed vasárnap délelőtti lubickolásnak. Bár a finálé magyar góllal indult – egy emberelőnyös helyzetet kihasználva Kiss Gergely szerezte meg a vezetést –, az amerikaiak jelezték, egyáltalán nem azért érkeztek, hogy csak asszisztáljanak az újabb magyar címvédéshez. Szintén emberelőnyből egyenlítettek, majd miután Kis Gábor fölé bombázott, a magyar oldalon újabb kiállítás következett, és Azevedo megfordította az állást. Az emberelőnyös helyzetek sorozata folytatódott: a játékvezető két amerikait is kiszórt, így Varga Dániel egyenlíthetett. A jenkik azonban ötméteresből szereztek ismét vezetést, amit Varga Dénes szinte a sarokpontból dobva egyenlített ki, majd Kis Gábor juttatta ismét előnyhöz a magyarokat. Ezt Ryan Bailey még egy gyönyörűen becsavart góllal kiegyenlítette, ám a negyed hátra lévő percei már a magyaroké voltak: előbb Biros lőtt hatalmas gólt a bal oldalról, majd Benedek bal keze sült el a jobboldalon, így Kemény Dénes tanítványai 6-4-re hozták a játékrészt.
A második negyed kezdete amerikai parádét hozott: Smith távolról, szinte a medence közepéről lőtt elképesztő bombagólt a meglepett Gergely hálójába, majd emberelőnyös helyzetből Azevedo tüntette el csapata hátrányát. De ha már parádéról volt szó, akkor a magyarok is megmutatták, hogy ők is értenek a műfajhoz: Kásás egy figura végén centergóllal szerzett ismét vezetést, majd Biros gyönyörű, távoli ejtéssel szerezte meg a nyolcadik magyar gólt. A magyar találatokra Beaubien válaszolt, Kemény Dénes pedig kapust cserélt: lehozta a montenegróiak ellen parádézó, a döntőben viszont bizonytalankodó Gergelyt, és Szécsi Zoltánt küldte be helyette. Azevedo klasszis ejtését azonban ő sem védhette, így ismét egyenlő állást mutatott az eredményjelző – egészen addig, amíg Biros egy másodperccel a vége előtt ismét be nem talált, 9-8-ra alakítva a negyed végeredményét.
Családi összefogás
A harmadik játékrészben hiába hozta el Kásás harmadszor is a labdát a ráúszás után, az amerikaiak kitűnően védekeztek, a magyarok nem jutottak lövéshez, majd egy emberelőnyt kihasználva Beaubien egyenlített. Ekkor azonban beköszönt Molnár Tamás: távoli lövéssel szerezte meg a tizedik magyar gólt. A folytatásban feljavult a magyar védekezés, Gergely ziccert hárított, majd egy megúszás végén Varga Dániel húzta be a labdát az amerikai kapuba. Ez volt a negyed utolsó gólja: a továbbiakban egyik gárda sem talált be, Szécsi kétszer védett bravúrral, de Kásásék sem tudtak gólt szerezni, így 11-9-es magyar vezetéssel indulhattak neki az utolsó játékrésznek. Amelyben először jegyezhettek háromgólos vezetést, miután Varga Dániel a bal oldalról hatalmas gólt lőtt. A következő találat „családban maradt”: testvére, Varga Dénes ugyanonnan növelte négygólosra a fórt. Ettől aztán összeomlottak az amerikaiak, nem tudtak mit kezdeni a magyar védelemmel. Madaras viszont tudta, mi a teendő az amerikai védőkkel: éles szögből, jobbról egyszerűen át kell lőni őket úgy, hogy a labda a hálóban landoljon, és a magyar válogatott öt góllal vezessen. Egy újabb Szécsi-bravúr után Smith még szépített, de a magyarok ekkor már nemigen figyeltek az amerikaiakra, inkább ünnepeltek.
Kapitány a habok között
Az igazi ünneplés természetesen a lefújás után következett: a magyar szakmai stáb – Kemény Dénessel az élen – a hagyományokhoz híven megmerítkezett az aranyat hozó uszoda vizében, és a kilencedik magyar olimpiai vízilabda-aranyérem dicsőségében. A pancsolás után aztán a mester a körülményekhez képest higgadtan értékelt: „Szerettük volna, terveztük, dolgoztunk érte, de akkor sem volt biztos” – ecsetelte a kételyeket. „Ahhoz, hogy sikerült, kellett egy csomó dolog: szerencse, elhivatottság, nem tudom, még mi minden. De azért a háromból három az valószínűleg nem véletlen. Háromszor egymás után valamilyen kívülálló okból nem nyerhetünk, valamit nyilván mi is hozzátettünk ehhez. Csak köszönni tudom ezeket az élményeket a srácoknak – mondta a magyar kapitány. – Huszonegy ember hozta össze ezt a három címet, a magyarban mindkettő szerencsés szám. Négy új olimpiai bajnokunk van, de nagy volt a felelőssége a kilenc réginek. Fontos volt, hogy a csapat a szoros állásból el tudott húzni. Most van hat háromszoros olimpiai bajnokunk, hogy mennyire nehéz ez, meg kell nézni a könyvekben. Három perccel a vége előtt, négygólos vezetésnél kezdtem megnyugodni” – összegzett Kemény Dénes.
Döntéshozó testületként fogadta el kedden a román képviselőház azt a törvénytervezetet, amely lehetővé teszi a sör fogyasztását a romániai sportrendezvényeken, a VIP-zónákban pedig még a borfogyasztást is engedélyezi.
Az FK Csíkszereda kérésére módosította a mérkőzések lebonyolítására vonatkozó szabályzatán a Román Labdarúgó-szövetség (FRF).
A legutóbb negyedik marokkói válogatott 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re legyőzte a holland csapatot hétfőn éjjel a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett monterreyi mérkőzésén.
Paraguay válogatottja aratta a labdarúgó-világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetését. A dél-amerikai együttes 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 4-3-ra legyőzte a német csapatot hétfőn a nyolcaddöntőbe jutásért rendezett bostoni mérkőzésén.
Az afrikai labdarúgó-válogatottak hangzatos választ adtak a kritikus – főleg európai – hangoknak, amelyek nehezményezték, előbbiek miért kaptak annyi pluszhelyet a 48 fősre bővített idei labdarúgó-világbajnokságon.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) újabb mérkőzésre delegálta a nagykárolyi Kovács Istvánt, aki negyven év után az első romániai futballbíró, aki világbajnokságon vezetett meccset.
Lionel Messi lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének legeredményesebb gólszerzője, miután hétfő este megszerezte 17. találatát a torna döntő szakaszában.
Kipipálta élete első világbajnoki mérkőzését Kovács István nagykárolyi labdarúgó-játékvezető: európai idő szerint vasárnap reggel debütált a Tunézia-Japán mérkőzés sípmestereként.
Aranyérmet nyert – ezzel megvédte címét – a Szilágyi Áron, Szatmári András, Rabb Krisztián, Dallos Benedek összeállítású magyar férfi kardcsapat a franciaországi vívó Európa-bajnokságon, Antonyban.
Pályafutása során először kap megbízást vb-mérkőzés vezetésére Kovács István: a nagykárolyi születésű futballbíró a világbajnokságok történetének 1000. meccsén fújhatja a sípot.